Evangélikus főiskola, Pozsony, 1881
o * nyelve és irodalma. Évszázados tapasztalatok bizonyítják, bogy a classicus nyelvek és irodalom művelése volt mindenkor életadója azoknak, kik magasabb szellemi műveltség után törekedtek; ezen tápszer hatotta át mindenkor azok lényét, kik a nyilvános élet vezetésére hivatva voltak; ezen szellemi termékek lendítettek legtöbbet az újkori tudományok és művészetek terjedésén és felvirágzásán; ezek szolgáltatták Európa haladni kívánó népeinek azt a szilárd alapot, melyen jelen tudományosságukat és művészetüket biztossá tehették. Igazolják ezt a történelem lapjai. Midőn a római birodalom a népvándorlás zivatarai közepette elenyészett és a görög és latin műveltség a zárdák csendes falai közé szorult: sűrű fellegek boríták a tudományok és művészetek egét Európában mindenütt; a véres hadak feldúlták a tudományok székhelyeit, és az emberiség kebeléből kialudt a művészet és tudomány iránti érzet. Midó'n azonban a 15. században a szellemi világ egén új hajnal kezd derengeni: ismét az ó-classicus műveltség sugárai hintik szét jótékony fényüket és melegüket. Hóditó harczok folytán hazájukból kibujdosott tudósok eló'ször Italiában kezdik terjeszteni a classicus műveltség magvait; innen hatnak el a műveló'dés és jóizlés elemei éjszak és nyugotnak legtávolabb eső országaiba. Ezen éledezés jótékonyságában részesülnek nemsokára Franczia-, Angol- és Németország annyira, hogy új irodalmi korszak ébredt föl. Ezen időszakokban egyhangú az összes nyugoti népek főleg az olaszok vallomása, hogy az emberi elmét élesítő, a szívet nemesítő műveltség magvait az ókori classicus népek remek műveiben kell keresni. De hogy is lehetett volna ez máskép? Hiszen az ókori műveltség nem szakadt meg, hanem uralkodó maradt és folytonos lánczolatban származott át egyik emberkorról a másikra. A mit az ókor mély elméjű féríiai az ember lényének és vég- czéljának kérdései felől gondoltak: az nem évülhetett el, sőt ezt megőrizni és újból feltárni ezen korszak tudósainak jutott feladatul. Ok voltak hivatva arra, hogy megtisztítsák azt, mit a viszontagságos századok elhomályosítottak és hogy korukat azon szellemi örökség birtokába juttassák, mely teher gyanánt nehezedett az előbbi századokra. A classicus irodalom felvirágoztatására nagy buzgalommal működött férfiak e tudományokat „studia humaniora“ névvel nevezték el. A 16. században is ezen műveltség terjeszti el jótékony sugarait; ez volt a következő
