Evangélikus főiskola, Pozsony, 1880
16 szentesített tárgy fontossága és magasztossága sokat ígérő, da- gályos bevezetésre késztetheti az írót, a mi nagy viszásság; és az iró, ki tárgya feldiszitésére minden alkalmat megragad, félrevezettetik és nem követi a történelmi rend fonalát; ez által tárgya berendezése fonák, műve érdektelen és szellemtelen lesz. E két ferdeség eltorzította az epost, a drámában pedig kiáll- hatatlan. Mert a dráma nem a költő hízelgő reményével, hanem a cselekvő személyek valódi helyzetével kezdődik, bevezetése tehát szükségkép még egyszerűbb, igénytelenebb. Az eszközt, melylyel mindkét hibát kikerülhetjük, kezünkbe adja Homeros bölcs eljárása, kit e pontban soha eléggé nem utánozhatunk. Az első részben vázolt eme megjegyzések a költészet minden fajára ráillenek : a következő második rész szorosan a drámára vonatkozik. Az első rész végén már kimutatta Horatius, hogy régi jellemek mikép dolgozhatók fel újra sikeresen : a második részt ismét a jellemek tanával kezdi meg, és főkellékül azt tűzi ki, hogy az iró ismerje jól az emberi életkor szokásait és különböző fokait. Bár e pontot már fentebb (v. 115 s köv.) érintette, de ismételve is megérdemli a megfigyelést, mert a drámában kiválóan fontos. Mivel a jellemek hamis vázolása megszünteti a valószínűséget és csalódást: e körülmény alkalmat nyújt néhány más hiba szellőztetésére, melyek ugyanoly hatással bírnak. így a drámában miért helyesebb némely dolgot a színpadon véghez vitetni, és másikat csak elbeszéltetni. A valószínűség tekintetéből megszorítja a „deus ex machina“ alkalmazását és csak ott óhajtja igénybe venni, hol emberi ész, erő és okosság már nem képes a cselekvény csomóját megoldani. — Az actusok számát ötre teszi; az első tartalmazza az expositiót az ötödik a katastrófát, a három közbülső a cselekvény fejlődésére szolgáljon; a színpadon egyszerre csak három beszélő személy legyen. A dráma személyei eszébe jutatják a chorust, így alkalmat vesz magának erről mondani el nézeteit. A chorus- nak kettős rendeltetése van, u. m. : helyettesít a drámában egy játszó személyt és összeköti az actusokat énekekkel, melyek hasznos oktatásokat tartalmaznak és az előadott eseményre ráillenek. Mivel azonban a tragoedia eredetileg nem egyéb volt, mint egy zenével kisért karének — a honnan származott a karnak alkalmazása is a drámában — ez alkalmul szolgál egy rövid
