Evangélikus főiskola, Pozsony, 1853

11

sában, vagy legalább rekeszbe, mint a többi nyomatokban. Fási legújabb magyarázatainak nyomán a fordító némely helyeket máskép és jobban értend. Crusius kiadása jó, magyarázatgyüjteménye más, rostáltabb magyarázatok mellett használható, de magában, bármily terjedelmes és részletes, elégtelen.

A magyar nyelv, mint még fejlődő, több kisebben kívül, leginkább négy nagyobb bányában keresi gazdagodása kincseit. Ezen bányák a régi nyelvemlékek, a tájszavak, eredeti irodalmi munkák és a jó fordítások. Régi iratemlékekben nyelvünk nem oly gazdag, mint például a német vagy francia, s az is, a mi van, nagyob- bára bibliafordítás, de tanulságul ez is jó s ennyi is elég, ki használni tudja. Az áll, hogy a régi magyar nyelvemlékeket kevesebb pazarfénynyel és több itészettel kellett volna kiadni. Talpra esett, szemen szedett tájszavak miért ne gazdagíthatnák a nyelvet? Okkal móddal! Vörösmartynak kincskeresői nem legjobb műve, de munkái a magyar nyelvnek legdúsabb kincsbányái, oly gazdagok, hogy a hangya- szorgalmú szótárirók sem bírták eddig kiaknázni.Ki nem tudná, mennyit tett Petőfi abban, hogy a magyar irodalmat a franciás-, olaszos-, németeskedő ismusoktól, a kenet- és kendőzéstől elszoktassa s eltérítse? A fordítás eddig csak egyes kiválasztottaktól kezeltetett annyi öntudattal és avatottsággal, mennyi kívánatos oly magyar íróknál, kik a nemzeti szellem képviselőinek és az irodalom bajnokainak tiszteltetni óhajtanak. Pedig buzdító példa nem hiányzott. A nyelv plastikája néha kicsiny tárgyon is szemlélhető. Mint Székács az Anthologia egyes epigrammáin remekelt, ügy erényezett nagyban Szabó István az Odysseián és legújabban ez Iliason. A mi jót mondottak az értelmes németek Yossról, mind azt, ha hálátlanok és tudatlanok lenni nem akarunk, szívesen mondandjuk fordítónkról. Hálánk iránta és méltó pályatársai iránt ne legyen puszta szó, hanem legyen tett: részvét, tanulmányozás s a kitől kitelik, lelkes versenyzés3 4). A hellénektől és romaiaktól .nyelveiken kívül még más, nem kisebb nyomósságu, tanulnivalónk van, de nyelveik és nyelvünk alapos tudása leghamarább-juttat hozzá.

Ez által nem csak irodalmunk fog gyarapodni, hanem nemzeti szellemünk országa is tágítatni és netaláni eddig parlagon hagyott pusztái népesítetni és mü- veltetni, mint történt vagy legalább történhetik Szabó Istvánnak Homerosa által. Az ember nem tudja, mit csodáljon inkább rajta, az egyes talpra esett kitételeket-e, vagy a szebbnél szebb, meglepőbbnél meglepőbb s mégis magyar mondatokat, a zengő folymért-e, hol kell, nyájasan ömlengőt, másutt zúgót, harsogót, dörgőt, vagy a Harmonia istennőtől uralt változatosságot. Kimondhatlanul kedves az egésznek magyar, becsületes orcája; az ember itt mindennapi szavakkal találkozik, de oly tiszteletre méltó úri körben, mintha a legérdekesebb személyekkel társalgana, platoni szerénységgel és mélységgel, nöatv éníararo tislXr/oi shat.

3) Mint p. o. Lisznyai Kálmánnak palóc dalaiban.

4) A versenyezni akarók, mielőtt a kiizdtérre lépnének, az olympiai athleták példáját követhetnék, kik a küzdelmekhez legalább tiz hónap hosszat készülőnek. Régibb kísérleteket mellőzve itt csak annyit legyen szabad mondanom, hogy p. o. Tacitus Gcrmaniája és Agricolájának Czuczor és Szenczy általi magyarítása az illető tárgy- ismeret hiányos volta miatt sok részben [tökéletlen, ügy Shakespeare magyarító; Gervinusnak rólai munkáját ne hagyják ám olvasatlanul,