Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009
Szabó Jenő: Volt egyszer egy Konecsni-centenárium
Freskórészlet az 1940-es évek elejéről ban, a székesfehérvári pályaudvaron, az Auschwitzi Múzeumban és a szegedi Tisza Szálló éttermében. A megvalósítás technikája tehát többféle, a tematika viszont a politikai rendszer (mint megrendelő) és a rendeltetési hely által meghatározott. Az egyetlen igazi kivétel a Fészek Klubban látható pannója, amely akár gyermekkönyv-illusztrációnak is beválna. Vidám groteszk figuráinak édestestvérei még évtizedek múltán is visszaköszönnek kortárs hazai szépirodalmi művek lapjain. Lám, mégis hálás az utókor a maga módján... Az 1950-ben készített rézkarcok a szülőföld melegét sugározzák. Talán egyfajta biztonságérzetet is nyújtottak alkotójuknak az elveszett paradicsom embertelen világában. A gyerekkor örökre meghatározó emlékképeibe mindannyian belekapaszkodunk, Konecsni kétszeresen is. Egyfelől lehetett valamilyen öngyógyító szerepe, hasonlóan a nem sokkal később keletkezett groteszkekhez. Másfelől az 1956 utáni egzisztenciális ellehetetlenülés idején a réznyomatok eladásából szerzett jövedelemre egyenesen a mindennapi betevőhöz volt szüksége. A hagyományos rézkarctechnikáiból a savas maratással készülő vonalas karc és a foltmaratás egymás melletti alkalmazása legjobban a Szüret fázisnyomatán figyelhető meg és különíthető el. Az előbbi a kép alsó részén, az utóbbi az égbolton dominál. Az alatta lévő kész alkotáson pedig már a harmadik technika, a hideg tű alkalmazása adja a tónusgazdagságot. Az ötvenes évek közepére nemcsak Konecsni távolodott el belsőleg a létező szocializmustól, hanem a rendszer és kultúrpolitikája is kegyvesztetté minősítette. A mellőzöttség évtizedében születtek az itt látható groteszk rajzok. Funkciójuk nyilvánvalóan terapikus 162
