Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009

Bartók Ibolya: Nagy elődeink: Nádasi Tersztyánszky Ákos

1938. február 8-án a vezérigazgató a Postás Sport Egyesület Repülő szakosztályának összejövetelén - az egyesület Benczúr utcai székházában - Bánhidy Antal műegyetemi tanársegéd, ismert pilóta előadását hallgatta meg. Az Albrecht királyi herceg 1937. évi, a Gerlékkel bejárt dél-amerikai tanulmányútjáról szóló bemutatón a hallgatóság az expedí­ció során készült légi felvételeket is megcsodálhatta. Az összejövetelen az illusztris ven­dégeket, a királyi herceget, Bornemisza Géza ipar-, kereskedelem- és közlekedésügyi minisztert, Tersztyánszky Ákos vezérigazgatót, illetve a Légügyi Hivatal, a Magyar Aero Szövetség és a társegyesületek képviselőit dr. Kiss Ödön postafőigazgató, az egyesület elnöke fogadta.62 Természetesen a fentiekhez hasonló kari és egyesületi eseményeken túl családtagjaival a zenés és táncos estélyeken, a fiatalok kedvtelését is szolgáló összejö­veteleken is nagy szeretetteljelent meg. Tersztyánszky Ákos vezérigazgatót érdemei elismeréséül a Rendeletek Tárában meg­jelent személyzeti közlemények tanúsága szerint 1937. június 30-án a kormányzó állam- titkári címmel tüntette ki.63 1937 decemberében az államtitkárnak a Magyar Vöröskereszt Egylet újjászervezése és újjáfejlesztése érdekében kifejtett kiváló tevékenységéért a Ma­gyar Vöröskereszt Érdemkeresztjét adományozta.64 1938. január 26-án a volt népfelkelő mémökhadnagyot, a világháborút követő események következtében elintézetlenül ma­radt kitüntetési javaslatai alapján, háborús érdemei utólagos elismeréséül dicsérő elisme­résben részesítette. Egyidejűleg megengedte, hogy a dicsérő elismerés látható jelét, a Magyar Koronás Bronzérmet a piros-fehér keskenyszegélyű sötétzöld szalagon, a szalag­ra feltűzött Ferenc József-rend lovagkeresztjének kisebbített alakjával a Katonai Érdem­kereszt szalagján egy pánttal, viselhesse.65 1938-ban a kormányzó a Magyar Érdemrend középkeresztjéhez a csillagot adományozta számára.66 Tersztyánszky Ákos, aki humánus vezetői magatartásával vezetőtársai mellett az egész magyar posta személyzetének megbecsülését élvezte, 35 postai szolgálatban eltöltött esz­tendő után 1939. június végén vonult nyugalomba. A Magyar Királyi Posta személyzeté­től a Rendeletek Tárának 1939. június 28-i számában köszönt el, illetve mondott köszö­netét a hathatós támogatásért, az áldozatkész közreműködésért.67 Nyugalomba vonulása alkalomból kiváló szaktudással és példás lelkiismeretességgel kifejtett értékes és eredmé­nyes munkásságáért 1939. július 29-én kormányzói elismerésben részesült.68 Kortársai is csak az elismerés hangján szóltak róla: „Az eltelt 35 esztendő a fáradhatatlan munkának és az annak nyomán fakadó eredményeknek és sikereknek szakadatlan láncolata volt... Az idő gyorsan elrepült a munka lázas iramában, de megmaradtak soha ki nem merülő munkakészségének, mindig előretörő szellemének nagyszerű alkotásai... Mint kiváló ké­pességgel megáldott, nagy szaktudású mérnök, vezérigazgatósága idejében is különösen a műszaki téren fejtett ki rendkívül eredményes munkásságot. Nincs a posta műszaki szolgá­latának olyan ágazata, amely bölcs irányítása mellett korszerű lendületet ne vett volna.”69 “Bánhidy mérnök előadása. Egyesületi Értesítő, 1938. 3. szám, 15-16. p. 63Rendeletek Tára, 1937. 25. szám, 205. p. “Kitüntetések. Egyesület Értesítő, 1938. 1. szám, 1. p.; Igazgatóválasztmányi ülés. Ui. 3. szám, 7. p. 65Rendeletek Tára, 1938. 9. szám, 57. p. “Kitüntetések. Egyesületi Értesítő, 1938. 6. szám, 31. p. 67Rendeletek Tára, 1939. 27. szám, 207. p. 68Rendeletek Tára, 1939. 43. szám, 351. p. “Búcsúszó. Magyar Posta, Budapest, 1939. 7. szám, 395. p. 145

Next

/
Thumbnails
Contents