Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009

Bartók Ibolya: Nagy elődeink: Nádasi Tersztyánszky Ákos

A pozsonyi evangélikus líceum zenekara, a cimbalomnál Tersztyánszky Ákos, 1894 előírt szakvizsga sikeres letételétől tették függővé, 1908-ban10 már a szolgálat érdekében helyezték Sopronból Budapestre, s 1908. augusztus 1-jétől az újonnan szervezett, Vater József által vezetett Magyar Királyi Posta és Távírda Műszaki Főfelügyelőséghez osztották be, ahol a II. Új építések ügyosztályán dolgozott. 1909. március 3-án* 11 itt véglegesítették, és 1914. július 28-án tartalékos távíróépítő osztagvezetőként harci szolgálatra is innen vonult be. A fronton 1915. június 1-jén mémökhadnaggyá nevezték ki, s 1915. június 4-én12 az ellenség előtt teljesített hű szolgálatainak elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztje a Katonai Erdemkereszt szalagj án kitüntetésben részesült, 1916-ban pedig hadsereg-főparancs- noki dicséretben. Különböző harctereken 1917. december 13-ig közel négy évet szolgált.13 Leszerelése után a munkát a műszaki felügyelőség Új építések ügyosztályán folytatta, majd 1919. január 1-jétől a Hollós József vezérigazgató által - az 1918. november 19-én kiadott rendelet értelmében - újonnan felállított Budapesti Távíró és Távbeszélő Igazga­tósághoz osztották be.141921. július 10-én a vezérigazgatóság 8. Vonalépítési ügyek ügy­osztályának helyettes vezetőjévé nevezték ki.15 1926. január 29-én a Budapesti Távíró és Távbeszélő Igazgatóság ideiglenes vezetésével, illetve az igazgatóságnak a vezérigazga­tóság egyik üzemi osztályává történő átszervezésével16 bízták meg. Ennek eredményeként wPosta és Távírda Rendeletek Tára, 1908. 39. szám, 331. p. 11 Follért Károly vezérigazgató értesítése a segédmémöki állás véglegesítéséről. Budapest, 1909. március 3. 12Posta és Távírda Rendeletek Tára, 1915. 69. szám, 199-200. p. 13Igazolvány a szolgálati időhöz hozzáadandó 4 hadiév megállapításáról. Budapest, 1922. március 5. MPosta és Távírda Rendeletek Tára, 1918. 109. szám, 471. p. l5Dr. Kovács József (szerk.): Közlekedési szaknaptár, 1933. Budapest, 1932, Bethlen Nyomda, 5. p. 16Rendeletek Tára, 1926. 9. szám, 51-54. p. 131

Next

/
Thumbnails
Contents