Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008
Kovács Adrienn: Hermész
ez a legfontosabb alaptétele hogy lényének isteni fele sose engedi, hogy átlépje a határt. Ez a magyarázata az istenek feloldó nevetésének a himnuszban: Zeusz és Apollón csak jóindulatúan kacagnak a gyermek Hermész lopása láttán, hazugsága és vakmerő szavai hallatán. Isteni természetével minden titáni „művészien elragadóvá változik át” d1 Hermésznek épp ezért nincs köze a bűnhöz és a bűnhődéshez, mert mindezek felett áll. A Hermész-himnuszban a gyermek istenség - míg a nagy istenek fölötte vitáznak - lantján dalt ad elő, amelyben megénekli saját fogantatását, születését és dajkáját, Mnémoszünét, mert ő volt az, aki Maia fiára vigyázott. Mnémoszüné istennő a múzsák anyja, az emberiség tőle kapta az emlékezetet és a felejtést. A klasszikus előtti, misztikus hagyomány szerint Mnémoszüné a Melés folyóból született, Zeusz kedvese volt, kettejük nászából születtek a múzsák.* 48 Hésziodosz az emlékezet istennőjét a hét titánnő egyikének tartja, akiktől az olümposzi istenek származtak. A titáni kapcsolat tehát ily módon is megmutatkozik, de ennél fontosabb adalék számunkra, hogy Hermész eszerint dajkájától nyerte a beavatottsággal járó tudást, hiszen a misztérium ismerői mentesek a feledéstől. Sorsszerű áldás és teher is egyben ez a dajkálás Hermészre nézve, hisz így kerül közvetlen kapcsolatba a kozmikus örök emlékezet forrásával, ugyanakkor nem is menekülhet soha az emlékezet elől, vagyis a vele született tudástól.49 Érdekes kultúrtörténeti adalék, hogy úgy tartották, Hermész bűvös pecsétjével képes volt minden edényt úgy lezárni, hogy annak tartalma a beavatatlanok elől örökre rejtve maradjon. Ez a hiedelem az egyiptomi Thot-Hermész analógiából származik, ugyanis az egyiptomiak minden tudományt és művészetet isteni eredetűnek tartottak. Hitük szerint maga Thot isten írta le tekercsekben, és adta át tudományát beavatott papjainak, akik még egymás közt is csak ún. enigmák, allegorikus kifejezések útján érintkezhettek. A himnusz gyermek Hermész képében nem ez a komoly, spirituális, később kiteljesedő aspektus jelenik meg, inkább az incselkedő, hazudozó és szemérmetlen ifjú. Apollón és Zeusz együttes hatalma és tekintélye sem riasztja vissza a szemtelen beszédtől. Hermész isteni voltában való büszke hite és öntudata leginkább abban nyilvánul meg, hogy rögtön az olümposziak közé sorolja magát, és azonmód gondoskodik is az isteneknek és természetesen a saját magának kijáró tiszteletről, és megalapítja a tizenkét isten áldozatát. A görögök a legkorábbi időktől fogva tisztelték Hermészt, erről a Kr. e. 14-13. századi, Knósszoszból előkerült írásos emlékek is tanúskodnak. A kultusz forrása természetesen mitológiai szülőhelye, Árkádia, de tisztelete később egész Görögországra és a szigetekre is kiterjedt. Hermésznek minden hónap negyedik napján áldoztak, többnyire tömjént, mézet, fügét vagy állatokat. Tiszteletét a rómaiak is átvették, a római Merkúr-kultuszra részletesebben a későbbiekben fogok kitérni. A Hermész-kultuszról egyébként kevés leírás áll rendelkezésünkre. A kifejezetten Hermésznek épített templom is kevés volt, aminek az a magyarázata, hogy minden ház 4,Kerényi Károly: Hermés, a lélekvezető. Budapest, 1984, Európa, 42. p. 48 A kilenc olümposzi múzsa minden tudás birtokosa, a bizonyosság, a homályból felbukkanó emlékezet és ihlet forrásai. A görög költők, énekmondók elsőként a múzsákat szólították - ez az invokáció, a kötelező eposzi kellék, Kalliopé, az epikus költészet múzsájának megszólítása -, hogy segítségükkel megtalálják azt a rendkívüli, teremtő pillanatot, melyből megszülethet az alkotás. A görögök számára a szó, a költői mű nem puszta kitalált vízió, hanem egyfajta megtalált, isteni ősforrásból származó szellemi termék. 49Kerényi Károly: Hermés, a lélekvezető. Budapest, 1984, Európa, 39^40. p. 139
