Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008

Bartók Ibolya: Az önálló magyar posta fejlődése 1867 és 1944 között

Postavezérigazgatóság átszervezése, miszerint a Budapesti Postaigazgatóságot és a Távíró és Távbeszélő Igazgatóságot visszaállította, illetve a műszaki felügyelőségeket a kerületi postaigazgatóságokba olvasztotta. A személyzet jóléti és kulturális intézményeinek fejlesztésére is igen nagy gondot fordított. A múzeumi ügyekre különösen fogékony dr. báró Szalay Gábor - báró Szalay Imre, a Magyar Nemzeti Múzeum 1894 és 1916 közötti igazgatójának fia - 1930-ban létrehozta a Magyar Királyi Posta Bélyegmúzeumát, s 1931-ben, a magyar távbeszélő fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású jubileumi ünnepség egyik momentumaként az 1896-tól a Közlekedési Múzeum kebelében működő Postamúzeum gyűjteménygyarapítására is új rendeletet adott ki, amellyel tulajdonképpen az 1955-ben újjászervezett önálló múzeum alapjait vetette meg. A vezetése alatt megalapított, illetve megnyitott jóléti intézmények közül elég csak a hévízi, zirci és balatonalmádi üdülőházakat említeni vagy a Benczúr utcai Postás Művelődési Központot, a hajdani Postás Otthont, amelynek gondolatát még Demény Károly vetette fel, de megvalósítását dr. báró Szalay Gábor érte el. Egy sikeres, vezetői és szakírói tevékenységével a magyar posta jó hírnevét belföldön és külföldön egyaránt öregbítő életpálya, 35 postai szolgálatban eltöltött esztendő után dr. báró Szalay Gábor 1935. augusztus 1-jével vonult nyugalomba.

Az 1935. július 17-én kinevezett Tersztyánszky Ákos12 (1876-1956) vezérigazgató személyében egy újabb gépészmérnök került a Magyar Királyi Posta élére, akit addigi postai munkássága alapján pályatársai a munkában acélozott, a feltűnést soha nem kereső, a felelősséget helyesen értelmező, azt minden körülmények között vállaló, ezért a vezetésre elhivatott magyar tisztviselő példaképének tartottak. Tersztyánszky Ákos 1904-ben lépett a posta szolgálatába, s 1908-tól már az újonnan szervezett Műszaki Felügyelőségnél dolgozott, ahonnan a műszaki fejlődés megkívánta szakmai ismeretek elsajátítása érdekében számos külföldi tanulmányúton vett részt Olaszországban, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Palesztinában, Törökországban, Egyiptomban, illetve az Amerikai Egyesült Államokban. 1914-ben tartalékos távíróépítő osztagvezetőként vonult be, s 1915-től 1917 végéig mémökhadnagyként az I. világháború különböző harcterein teljesített szolgálatot. 1919. január 1-jétől a Hollós József vezérigazgató által ekkor felállított Budapesti Távíró és Távbeszélő Igazgatósághoz osztották be, s az átszervezések eredményeként 1921-től a vezérigazgatóság távíró és távbeszélő üzemi ügyosztályának helyettes vezetőjévé, 1926-ban vezetőjévé nevezték ki, majd 1929-től a dr. báró Szalay Gábor vezérigazgató által visszaállított Budapesti Távíró és Távbeszélő Igazgatóság vezetésével bízták meg. 1932-től a vezérigazgatóság távíró és távbeszélő műszaki főosztályát vezette. * I. II.

12Nádasi Tersztyánszky Ákos: 1876. november 27-én a Hont vármegyei, ma Szlovákiához tartozó Nagyfaluban született egy földbirtokos nemesi családban. Középiskolai tanulmányait Léván és Pozsonyban folytatta, gépészmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett. Mérnöki pályáját a Ganz és Társa Villamossági Rt.-nél kezdte, majd 1904-től a Magyar Királyi Postánál folytatta. Kezdetben Sopronban, 1908-tól Budapesten teljesített szolgálatot. A kiváló képességű, nagy szaktudású postamérnök vezérigazgatósága alatt is rendkívül eredményes műszaki munkásságot fejtett ki, de a személyzet boldogulását is mindig szem előtt tartotta, s a tisztviselők sorsának javításán folyamatosan munkálkodott. Szociális érzékenységét a posta betegségbiztosító intézetének fejlesztéséért kapott kitüntetése, a Magyar Vöröskereszt érdemkeresztje példázza a legjobban. Pályafutása alatt - az

I. világháborúban kiérdemelt Ferenc József-rend lovagkeresztje a Katonai Érdemérem szalagján, illetve a hadse- reg-főparancsnoki dicséret mellett - számos elismerésben részesült, például 1934-ben a Magyar Érdemkereszt

II. osztálya, 1938-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal kitüntetésben és többször kormányzói, miniszteri elismerésben. Megfáradt, az 1950-es évek igazságtalanságait is megélt életének 80. évében, 1956. február 13-án Nógrádverőcén hunyt el, földi maradványai is ott leltek örök nyugalomra.

104