Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Solymosi Jánosné: História domus - Bélyegmúzeum, 2006
bemutatását megelőzően az új bélyeg forgalomba bocsátásának színhelyét gazdagította; ezt követően egy hónapig volt látható a postahivatalba betérő közönség számára. Március 29-én az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Kárpátaljáról, Beregszász vidékéről gyermekcsoportot látott vendégül, akiket Petőfi László államtitkár kíséretében a Bélyegmúzeumban is körbekalauzoltunk. Ugyanezen a napon látogatott el múzeumunkba Az év múzeuma pályázat ellenőre, Kecskeméti Tibor is. Április 1. és 27. között a budapesti Rákóczi Ferenc Gimnáziumban nyolctablós kiállítást mutattunk be az iskola névadójával kapcsolatos bélyeg-összeállítással. Április 5-én Az év múzeuma pályázat másik ellenőre, Kriston Vizi József érkezett a Bélyegmúzeumba, és nagy örömmel és érdeklődéssel nézte, amint a muzeológusok gyermekcsoportokat kalauzolnak a kiállító teremben. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának felkérésére április 13-tól Kazahsztánban az Európa Hét ünnepi rendezvénysorozathoz csatlakozva a Múzeumok remekművei magyar bélyegeken című kiállítással vettünk részt. A bemutatott anyag többszöri hosszabbítás után július 31-én érkezett vissza. Májusban a karcagi Közösség Házban 21 tablón népművészeti motívumokat, 28 tablón pedig Magyarország természeti értékeit bemutató átdolgozott és új tárlókban elhelyezett kiállítást mutattunk be egy francia bélyegkiállítással együtt. Május 4-én szomorú kötelességként Kincses Arisztid bélyegtervező grafikusművész temetési szertartásán Angyal Erzsébet és Halász Alexandra képviselte múzeumunkat, ahol Angyal Erzsébet megható emlékbeszéddel vett végső búcsút a művésztől. A hagyományoknak megfelelően május 17-én Diósdon aTávközlési Majális rendezvényén vettünk részt, ahol a hivatalos eseményeket követően meghitt, bensőséges hangulatú ünnepség keretében köszöntünk el alapítványunk nyugalomba vonuló ügyvezető igazgatójától, Kovács Gergelynétől. A Bélyegmúzeum nevében Solymosi Jánosné mondott beszédet, amelyben egy Irénkére jellemző Hamvas Béla-idézettel búcsúzott, miszerint „a fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle”. Május 20-án és 21-én immáron tizedik alkalommal kínált egy teljes hétvégére igényes szórakozási lehetőséget minden korosztály számára, illetve a Budapestre látogató külföldiek részére a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett Múzeumok Majálisa. Az első napon reggel tíz órakor került sor Az év múzeuma pályázat díjkiosztójára. Ebben az esztendőben minden korábbi évet sokszorosan meghaladó számú intézmény 31 A Bélyegmúzeum elismerő oklevele