Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006

Solymosi Jánosné: História domus - Bélyegmúzeum, 2006

Gyermekfoglalkozás a Múzeumok Majálisán nyújtott be pályázatot. A Bélyegmúzeum a 2005-ben végzett gyűjteménygyarapítási, mű- tárgymegóvási munkájáért, illetve látogatóbarát jellegéért kapott elismerő oklevelet, ame­lyet Konc Erikától, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkárától a Bélyegmúzeum igazgatójaként jelen sorok írója és Egervári László, alapítványunk ügy­vezető igazgatója vehette át. A majális ez évi témája a múzeum és az ifjúság kapcsolata volt. Ennek figyelembe vételével készült sátordekorációnk is. A gyermekeknek szánt vetélkedőknek, játékoknak, kitöltendő bélyeges totóknak idén is nagy sikere volt. A ren­dezvényen a Bélyegmúzeum Ifjúsági Filatelista Klubjának tagjai önkéntes munkájukkal mindkét napon igen sokat segítettek a kollegáknak. Június 8-án újabb bélyegekkel gyarapodott az országok közötti közös bélyegkiadások sora. Budapesten és Bukarestben egyidejűleg hozták forgalomba a Bartók Béla - George Enescu elnevezésű bélyegeket. A Bartók Béla Emlékházban tartott ünnepélyes forgalom­ba bocsátást jelenlétével Románia budapesti nagykövete, Ireny Comaroschi és Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége is megtisztelte. Az eseményen több muzeológus kolléga­nővel jelen sorok írója vett részt. A Magyar Posta Zrt. Bélyegmenedzsment Irodájának anyagi támogatásával június 15. és augusztus 20. között múzeumunkban először nyílt lehetőség arra, hogy általános isko­lás tanulók részére a nyári szünidőben szerdánként játékokkal egybekötött ismeretterjesz­tő foglalkozásokat szervezzünk. Ezekre a magunk között csak gyermekszerdáknak neve­zett összejövetelekre iskolásokat toboroztunk, rendezvényünkről a főváros minden isko­32

Next

/
Thumbnails
Contents