Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006

Solymosi Jánosné: História domus - Bélyegmúzeum, 2006

Történt ugyanis, hogy a Kieselbach Galériában a 2005. december 16-i árverésen fel­bukkanó alkotások okán - dr. Csáki György, a Magyar Posta Zrt. elnökének támogatásá­val és jelentős anyagi segítséggel - múzeumunk is a vevőjelöltek között volt. Sajnos a vásárlás meghiúsult, mivel a grafikák lehetőségeinket meghaladó áron keltek el, és kerül­tek ismeretlen tulajdonos birtokába. A névtelenségét megőrizni kívánó tulajdonos azon­ban, miután a Népszabadság cikkéből tudomást szerzett arról, hogy múzeumunk is sze­rette volna megvásárolni a bélyegterveket, felajánlotta, hogy azokat és a korábban a Nagy­házi Galéria árverésén vásárolt két darab Rippl-Rónai grafikát letétként múzeumunkban helyezi el. Ajánlatát és a műveket, amelyeket már februártól a múzeumban őrzünk, bol­dogan fogadtuk. Megjegyzendő, hogy az értékes grafikákat először június 24-én a Múze­umok Éjszakáján mutattuk be a nagyközönségnek, amelyeket ezt követően október köze­péig a különleges műtárgyaink között csodálhatták meg érdeklődő látogatóink. Ez évben is folytatódtak a Lágymányosi Bélyeggyűjtő Körrel közösen rendezett, im­máron tradicionálissá váló Múzeumi beszélgetések elnevezésű rendezvénysorozatunk, amelynek neves filatelisták által megtartott előadásait az alábbi táblázat ismerteti. Január 21. Dr. Somogyi Tamás Címertani ismeretek a filatéliában Január 21. Dr. Horváth József Amit a merített papírokról tudni kell Február 18. Dr. Novotny Erzsébet Grafikai stílusirányzatok a klasszikus bélyegeknél Február 18. Angyal Erzsébet Az ifjúsági bélyeggyűjtés Március 18. Horváth Lajos Kárpátalja bélyegkiadása Március 18. Kemács György Budapest székesfőváros illetékbélyegei, 1898-1948 Április 22. Dr. Greff Lajos Vadászat a bélyegeken Május 20. Czirók Dénes Bélyegelőtti levelek Szeptember 16. Dr. Somogyi Tamás Fejezetek a francia bélyegek történetéből Szeptember 16. Szirtes György Európa CEPT Október 21. Dr. Nagy Ferenc Levantei bélyegkiadások (Magyar konzulátusi postahivatalok Romániában 1867 és 1869 között) November 18. Visnyovszki Gábor A 20. század magyar filatéliája dióhéjban November 18. Rill Atilla Viktória-királynőfejes angol díjjegyes borítékok December 16. Dr. Kalocsai Ferenc Az 1925. évi sportsorozat és az elmaradt olimpiai játékok (Tokió, Helsinki) filatéliája A Légrády Sándor bélyegtervező grafikusművész születésének 100. évfordulója alkal­mából kiadandó emlékbélyeghez a Magyar Posta Zrt. a művésznek egy kiadásra nem került bélyegtervét kívánta felhasználni. Január 18-án Csegezi Tamásné és Ignácz Krisztián a Bélyegmenedzsment Iroda, Angyal Erzsébet és jelen sorok írója a múzeum részéről a 2006-os bélyeg-kibocsátási tervben szereplő kiadásról tartott megbeszélést. A bélyegkép kiválasztásához a jelenlévők a grafikus összes múzeumban őrzött bélyegtervét áttekintet­ték. A választás végül az 1938-ban A művészetért pályázatra beadott, a festészetet megje­lenítő tervrajzra esett. Csegezi Tamásné javaslatára a 2006-os évet színes és változatos programok szervezésével Légrády Sándor Emlékévvé nyilvánították. 28

Next

/
Thumbnails
Contents