Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Solymosi Jánosné: História domus - Bélyegmúzeum, 2006
A Légrády-emlékbélyeg forgalomba bocsátása A Légrády-emlékéy keretében a Bélyegmúzeumban március 30-án a grafikusművész bélyegtervezői életművéből válogatott tervrajzokból és megjelent bélyegeiből nyílt időszaki kiállítás. A művészre emlékező alkalmi bélyeget ünnepélyes keretek között szintén e napon bocsátotta forgalomba a kiállítás megnyitója, Szivi László, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese. A művészről és alkotásairól Weiner Tibor művészettörténész mondta el gondolatait. A hangulatot Lukács Sándor színművész szavalata varázsolta ünnepélyesebbé. Az emlékév eseményeihez kapcsolódóan előadássorozatot is szerveztünk. Az első előadó május 24-én dr. Csáki György, a Magyar Posta Zrt. elnöke volt A művész és a megrendelő, Légrády Sándor és a magyar posta című előadásával. Június 24-én Grafikus a nyomdában címmel dr. Novotny Erzsébet tartott előadást a művész Állami Nyomdában töltött éveiről. A következő előadást Vagyóczky Károly, a szintén kiváló bélyegtervező grafikus, egyben a Pénzjegynyomda művészeti vezetője tartotta Egy bélyegtervező grafikus a bélyegtervező grafikus szemével címmel. Az előadássorozatot Angyal Erzsébet kolleganőnk zárta, a művész nehéz feladatát bemutató, Egyéniség és konformizmus Légrády Sándor bélyegtervezői életművében című előadásával. Légrády Sándorra emlékezve június 15-én általános iskolai tanulók részére - a művész bélyegeinek témájában - bélyegrajz-versenyt hirdettünk. Ezzel egy időben a diákoktól 29