Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006

Solymosi Jánosné: História domus - Bélyegmúzeum, 2006

Solymosi Jánosné História domus - Bélyegmúzeum, 2006 A 2006-os esztendő eseményekben gazdag, egyben sok-sok változást hozó év volt. Január 5-én alapítványunk évnyitó munkaértekezletén - amelyet a Postamúzeum auditóriumá­ban tartottunk - múzeumunk valamennyi dolgozója részt vett. Itt Kurucz István kuratóri­umi elnök bejelentette Kovács Gergelyné nyugdíjba vonulását, s egyben bemutatta az alapítvány új ügyvezető igazgatóját, Egervári Lászlót. Ezután az alapítványi múzeumok­ban 2005-ben végzett tevékenységről szóló beszámoló, valamint a 2006-os munkaterv ismertetése és kiosztása következett. Az előző évekhez hasonlóan 2006-ban is folyamatosan részt vettünk a Múzeumi Sajtó- kávéház rendezvényein, amelyekre rendszeresen, havonta készítettünk rendezvényeink­re, kiállításainkra csalogató szórólapokat. Január 9-én múzeumunk adott otthont a sajtó- kávéház havi, egyben az év első rendezvényének. Szokatlanul nagy volt az érdeklődés mind a sajtó, mind a más múzeumokban dolgozó kollégák részéről. Igény szerint csopor­tos tárlatvezetéssel mutattuk be az állandó, illetve időszakos kiállításainkat, és örömmel nyugtáztuk, hogy este nyolc óra után mentek el utolsó vendégeink. A rendezvényen szá­mos média képviselői is jelen voltak, s a Népszabadásban ez alkalomból megjelenő cikk­nek köszönhetően múzeumunkban egy örvendetes eseményre kerülhetett sor. Múzeumi Sajtókávéház a Bélyegmúzeumban 27

Next

/
Thumbnails
Contents