Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Angyal Erzsébet: Egyéniség és konformizmus Légrády Sándor bélyegtervezői életművében
bélyegképpel, mindegyiken virágok, csak a keretezés apró betűs szövege utal a kibocsátás alkalmára. Nem véletlen, hogy a berlini Német Történeti Múzeum kurátora, aki a 2004. évi Myten der Nationen című nemzetközi kiállításhoz sok más ország mellett Magyarországról is válogatott anyagot, múzeumunkból néhány tétel mellett ezt a bélyegsort is kiválasztotta. Mert ő is fontosnak és rendhagyónak tartotta, hogy a háborús események, a szocialista termelés és kultúra vívmányainak bemutatásával szakítva 1965-ben egy közömbös témával tudja le a keleti tömb egy országa a kötelező megemlékezést. A kiadást pályázat előzte meg. Gyűjteményünkben 16 grafikus sorozatai vannak meg, összesen 305 bélyegterv. Ebből két sorozat Légrády munkája. A Bástya jeligével általa beadott sorozat tematikájában a többiekével azonos, és megfelel a pályázati kiírásban megfogalmazottaknak. A bélyegterv témáját szóval is leírja a jobb felső sarokban - országépítés, mező- gazdaságunk fejlődése, bányász, 1918. Mávag gépgyári sztrájk - a Légrádytól megszokott pa- tetikus stílusban, hősi pózban ábrázolt figurákkal, pártkongresszusi szimbólumokkal - NB. Légrády 1965-ben MDP kongresszust ír a kép témájaként - jeleníti meg a mondanivalót, az életműben, főként a vázlatokban gyakran felbukkanó sztereotípiát: a munkás, paraszt, értelmiség hármast. A másik Légrády sor ugyanehhez a kiadáshoz virágokat ábrázol, amelyek a megjelent sor előmunkálatai. Ezeken nincs jelige, ami talán azt bizonyítja, hogy nem Légrády volt olyan merész, hogy a pályázat szempontjait mellőző sorozatot is beadjon. Valószínűbbnek tűnik, hogy felülről jött módosító döntés után, immár megbízásra készített vázlatokat véleményezésre, majd pedig kiviteli változatokat. Az egyik vázlat hátlapján Zöldy aláírással a következő szöveg található: „Álló forma, 9 bélyeg! 33x43 mm. Szöveg arany és elhelyezése, mint ezen a bélyegképen. Értékek: 20 f 30 f 50f, 60 f 1,40 Ft, 1,70 Ft, 2 Ft, 2,50 Ft, 3 Ft. A virágok nem fényképszerűén, hanem festményszerűen kerüljenek ábrázolásra. A 20 filléres értéken szalag (1.2 Ft-os vázlat) legyen, egy piros-fehér-zöld és egy vörös. A 20 filléres bélyegen legyen a mezei csokor. Fiáttér egyformán, pasztell színekkel, a virágok körül a nagy fehér foltok kerülendők. Leadási határidő 1965. január 25-e 10 óra. ” A hátlapon olvasható felirat a művész felülről jövő instruálásának, a diktálásnak is jellegzetes példája. A felszabadulás 20. évfordulója bélyegsor Bástya jeligés bélyegterveiből 169