Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006

Angyal Erzsébet: Egyéniség és konformizmus Légrády Sándor bélyegtervezői életművében

Az az emelkedettség, ünnepélyesség, pátosz, amit újabb bélyegein láttunk, korábban is jellemző volt Légrádyra. Az 1936-os Repülő és Budavár, majd az 1938-as Szent István sor egyértelmű sikere után Légrády úgy hitte, a bevált módszert, stílust követi. 1939-ben a Magyar a magyarért bélyegek pályázatára beadott munkáit mégsem fogadták el. Apályázaton, amelyen a bélyeghez szükséges grafikákat beszerezték, csupán három művész versengett: Kövesdi Géza, Muhits Sándor és Légrády Sándor. Légrády már csak azért sem hiányozhatott a rövid névsorból, mert őt maga dr. Kuzmich Gábor postafőigazgató javasolta: „Magam részéről Légrády Sándor iparművésznek meghívását, akinek a bélyegterv170

A jelige nélkül beadott, virágokat ábrázoló, 1965-ben megjelent felszabadulási bélyegsor vázlataiból a hátlapszöveggel