Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Angyal Erzsébet: Egyéniség és konformizmus Légrády Sándor bélyegtervezői életművében
Angyal Erzsébet Egyéniség és konformizmus Légrády Sándor bélyegtervezői életművében1 A cím- és témaválasztás talán némi magyarázatra szorul. Légrády Sándor munkásságáról - legalábbis ahhoz képest, amennyi figyelmet általában a bélyegtervezők munkásságára fordítani szoktak - viszonylag bőven olvashatunk. A 2006-os jubileumi kiállítás látogatói egy kisebb kötetnyi róla szóló írásban lapozgathattak. Ünnepi alkalmakkor csupa szépet és jót illik, szokás mondani az ünnepekről. Nem áll szándékomban ennek az ellenkezőjét tenni. Az kelt bennem csupán hiányérzetet, hogy bélyegtervező művészeinkről szinte csak ilyen alkalmakkor emlékeznek meg. Az interjúk, évfordulós megemlékezések, kiállítás-megnyitók, nekrológok műfaj diktálta elfogultsága viszont a tárgyilagos, elemző megközelítésre nem nagyon nyújt lehetőséget. A Légrády-emlékév korábbi előadásain elhangzottakat és a közkézen forgó forrásokban róla olvashatókat ismertnek véve én most azt a lehetőséget szeretném kihasználni, amit csak Légrády életműve kínál. Azt, hogy olyan grafikusművész volt, aki nem bélyeget is tervezett, hanem főként bélyeget tervezett; azt, hogy alkotóideje ezen a területen páratlanul hosszú, hogy életműve számszerűen gazdag, művészileg kiemelkedő. Hogy jön akkor ide a konformizmus kérdése? Alig van bélyegtervezésről, bélyegtervezőről szóló írás, amely ne azzal indítana, hogy a művészt mennyi megkötés korlátozza: a megadott téma, az előírt grafikai technika, a művészeti zsűri ízlése, a méret, a sokszorosítás módja, nyomdatechnikai lehetőségek, ezzel összefüggésben a bélyeggyártás gazdaságossági szempontjai, a mindenkor és egyes esetekben szükséges feliratok elhelyezése a képi ábrázolás mellett stb. Formai, technikai megkötések, legfőképp pedig a téma adott volta mellett a megrendelő esztétikai és ideológiai szempontjainak követelménye. Légrády fegyelmezetten és rugalmasan mozgott e kötöttségek között, számtalan esetben a szükségből is erényt csinálva, miközben megőrizte önmagát, a magyar bélyegművészetben megteremtette a Légrády-stílust, amely csak az övé, ugyanakkor szinte a magyar bélyeget jelentette fél évszázadon át. Örvös János így fogalmazta ezt meg a Filatéliai Kurír 1938. 9. számában, vagyis a Szent István sor kibocsátása után: „Művészi tehetsége szerencsésen segíti át azon a sza- kadékos problémán, mely az adottsági helyzet és koncepcióinak széles ívelése között támad. ” Az adottsági helyzet Légrády működése során időről időre más volt. Példáimmal azt szeretném érzékeltetni, mennyire sikerült a művésznek azzal szinkronban lenni, megérezni a megfogalmazottakon túli elvárásokat is, illetve hol és mikor került azokkal aszinkronba. Emlékeztetni szeretnék arra, amit ugyan mindenki tud, de most elevenné szeretném tenni ezt a tudást, jelesül, hogy teljes művészi szabadság nem létezik. A kötöttségnek 1 1 Elhangzott a Bélyegmúzeumban megrendezett Légrády Sándor Emlékév előadássorozatának keretében 2006. november 16-án. 164
