Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005

Krizsákné Farkas Piroska: Évfordulók nyomában

hang. Állandóan szólt a Budapest I., amit akkor már Kossuth rádiónak neveztek. Az adást megszakítva mondta be a kisbíró a híreket, amit sokszor ki is kellett dobolnia, ha valamelyik utcai hangszóró nem működött, és ezt jelentették. A boltokban volt kapható a néprádió, amelyen három gomb volt. Kossuth, Petőfi, Megyei. Nagy szabadság volt a demokráciában, hogy magam választhattam meg, mit akarok hallgatni, illetve, hogy melyik adást lehetett fogni ott a környéken. Magas antennát húztunk ki, és jó erős földelést csináltunk, hogy minél tisztábban lehessen érteni a beszédet.

A begyűjtések ellenére volt egy-egy eldugott masina néhány háznál. Sötét este titokban összejöttünk Szabad Európát hallgatni. Zavarták nagyon a külföldről jövő adást, ezért mozgatni kellett az állomáskereső gombot, és a mondatfoszlányokból állítottuk össze a híreket. Ezek jó emlékek maradtak bennem. De amikor 1956 novemberében ellenállásra biztatott az összes nyugati adó, ez erkölcstelen viselkedése volt a minket igazán nem szerető külföldieknek.

Az 1950-es évek legelején bizony nehéz idők jártak. Ha valami fontos esemény következett, akkor a rádiótulajdonosoknak mind városokban, mind falvakban ki kellett tenniük a készüléket az utcai ablakba és erősre beállítani, hogy mindenki jól hallja. Általában a fontos árrendezési bejelentések következtek ilyenkor, vasárnap esténként, amit Rákosi Mátyás szokott személyesen beolvasni. A kezdőmondat mindig az volt: Újabb csapás az imperialistákra! Megtudtuk, hogy a kenyér kilója 2,60 helyett 3,60 lett. A cukor kilója 5,60-ról 7,80-ra, a szerszámok ára 20%-kal emelkedett. Ugyanakkor a szobai villanydrótot tartó porcelángyűrűk ára 3 fillérről 2 fillérre csökkent. Ezzel lett kiegyenlítve az áremelés. 1949. augusztus 20-án az új alkotmányt olvasta fel a rádióban az akkori pártfőtit- kár-miniszterelnök. Vasárnap esti bejelentéssel megtudtuk, hogy a tervkölcsönök után megérkezett a békekölcsön. Egy havi fizetést mindenki felajánlhat erre a szent célra. Kinek nem ér meg a béke egy havi fizetését? Ilyen utcai rádiózással hallgattuk végig országszerte az 1952-es helsinki olimpiát és következő évben a magyar-angol 6:3-at, 1954 nyarán az elvesztett világbajnokságot. Mivel mindenki az utcán volt, érhető, hogy a pesti tömeg elindult Sebes Gusztáv háza, lakása felé. Sokkal nagyobb örömmel hallgattuk meg Nagy Imre nyári beszédét.

így ért bennünket 1956. Ekkor igazán a rádió lett a legfontosabb eszköz az országban. A telefonok nagyon keservesen működtek. Budapesten belül már lehetett tárcsázni, de itt is körzeti kis központokat kaptunk meg, és a központ kezelői próbálták megkeresni a keresett családot. Vidéken kurblizni kellett a készüléket. Bejelentkezni, hogy kivel akarok beszélni. Ezután a készülék mellett várni a nevezett fél kapcsolását. Órákat, félnapokat ültünk a postán, és váruk a visszajelzést. Bemondtuk előre, hány percig akarunk beszélni a meghívott féllel, előre ki is fizettük, ha pedig külfölddel akartunk beszélni, arra esetleg napokig is várhattunk. Előre bejelentve, hogy milyen nyelven fog folyni a társalgás. Gondolom, olyan nyelvű tolmácsot kellett a telefonközpontnak beállítani a lehallgatófülkébe. Ha valami nem úgy volt, ahogy előre megmondtuk, szétszakadt a vonal. 1956. október 23-án estére már a rádiószékházat megtépázták. Belül az ávósok, kívül a diákforradalmárok. Az Országházból próbálták meg beolvasni a híreket. A leggyászosabb pillanat a november 4-i hajnali, váratlan adás volt: Nagy Imre segítséget kért külföldről. Több nyelven szólt a felhívás. Ismételgetve. Egyszer csak egy új hang szólalt meg idegesen kapkodva. Nem magyar anyanyelvű volt a valahonnan odahívott bemondó. Szótárból

49