Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Krizsákné Farkas Piroska: Évfordulók nyomában
tanulhatott magyarul. Nyugalomra szólította fel a hallgatókat és megadásra, fegyverletételre. Az utcán veres harcok folynak, nem véres harcok. Azonnal rájöttünk, hogy az oroszok betörtek a Parlamentbe, és egy velük jött tolmács fordít oroszból magyarra. Anyanyelvén beszélő ember nem mond véres helyett verest. E szövegkörnyezetben még véletlen sem. A magyar nyelvben a két szó között nagy a különbség. Üzenetet csak rádión tudunk küldeni haza „Aki hallja, adja át!” felszólítással. így jöttek üzenetek külföldről is. Megérkeztünk, itt vagyunk, jól vagyunk stb. A rádió közvetítésével került egyszer gyógyszer az egyik vidéki városba, emlékem szerint Székesfehérvárra. Jelentkezzen, aki tudna ilyen gyógyszert adni, jelentkezzen, aki vállalja, hogy motorkerékpárral leviszi a kórházba, jelentkezzen véradásra. Bizony, bizony! Hosszú évekig, évtizedekig úgy volt, hogy két helyről kellett meghallgatni a híreket. Egy belföldi, egy külföldi, és a kettőből tudtunk valami elfogadható tájékoztatást megszerezni. Volt, aki úgy értékelte a híreket, hogy mindig a fordítottját kell érteni a magyar adásoknak. Ez a módszer sem volt teljesen elfogadható. A gulyáskommunizmus idején Magyarországon is elterjedt a televíziózás. Amikor a gyermekeim azt kérdezték, mikor veszek készüléket én is, azt feleltem, hogy majd akkor lesz televízióm, amikor az áruházakban ajándékként adják a vásárláshoz a színes zseb televíziót. ígéretemet megtartottam, várom ezt az időt. Csak rádióm van, ebből kapok minden hírt. Örülök a jó műsoroknak. Szeretem a reggeli adásokat, különösen vasárnap reggel. Amíg mindenki alszik, csendes a város, nyugodtan lehet hallgatni a Vásárnapi újságot. Szeretem hallgatni 6 óra előtt a Rákóczi-indulót. Újabban fél órával előbbre iktatták műsorba. Egyszer láttam egy képet, talán a Ludas Matyi vagy a SzabadNép oldalain: Egy majom ül a sarokban, és hallgatja a Szabad Európát. Sajnálom, hogy ma is vannak, akik így gondolnak reánk, Vasárnapi újságot hallgatókra. Napi adagom meghallgatni a Határok nélkül című műsort. Ha este nem sikerül, másnap reggel. A hajnali, déli és az esti (késő este) krónikát szoktam végighallgatni. Ezek szerint beletartozom a hárommillióba. Fájdalom, hogy a rádióvevő-készülékek minősége állandóan romlik. Azt várnám, hogy mindig jobbak lesznek, de ez nem sikerül. A legtöbb rádiónak a hangerő-szabályozója megy tönkre. Miért nem lehet valamit jól megcsinálni? Szeretném, ha a magyar rádió világhírű lenne. Abba kellene már hagyni a pártpolitizálást és az eszerinti szűrést. Vagy pedig megmondani, hogy a Budapest I. mindig a kormányzó pártoké, a Budapest II. pedig a mindenkori ellenzék rádiója. Akkor tudnám, hogy miért így vagy úgy beszél. Az igazságot egyik oldal sem sajátíthatja ki magának, de ez ízléstelen, erkölcstelen, undorító, hogy ha valami kényes ügy jön elő, akkor az illetékesek nem adnak nyilvános választ a rádió kérdésére, kérésére. Szegény emberek, hiszen ezzel a viselkedéssel magukat áztatják el. Köszöntőm szeretettel 80 éves bátyámat! Kívánok még sok-sok évet, évtizedet. A valamikori telefonhírmondóból hadd légyen egy egész világra kiterjedő magyar rádió. Ahogy a Református Zsinat bekebelezett minden testvért, aki magát magyar reformátusnak vallotta, bárhol éljen is e sárgolyón, így kellene minden magyar embernek a földtekén ez legyen a rádiója, az erős, összekapcsoló, kohéziós erő. Legyen tárgyilagos, igaz, sallangmentes minden adása. így legyen! Budapest, 2005. június 6. 50
