Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005

Krizsákné Farkas Piroska: Évfordulók nyomában

tanulhatott magyarul. Nyugalomra szólította fel a hallgatókat és megadásra, fegyverleté­telre. Az utcán veres harcok folynak, nem véres harcok. Azonnal rájöttünk, hogy az oro­szok betörtek a Parlamentbe, és egy velük jött tolmács fordít oroszból magyarra. Anya­nyelvén beszélő ember nem mond véres helyett verest. E szövegkörnyezetben még vélet­len sem. A magyar nyelvben a két szó között nagy a különbség. Üzenetet csak rádión tudunk küldeni haza „Aki hallja, adja át!” felszólítással. így jöttek üzenetek külföldről is. Megérkeztünk, itt vagyunk, jól vagyunk stb. A rádió közvetítésével került egyszer gyógyszer az egyik vidéki városba, emlékem szerint Székesfehérvárra. Jelentkezzen, aki tudna ilyen gyógyszert adni, jelentkezzen, aki vállalja, hogy motorkerékpárral leviszi a kórházba, jelentkezzen véradásra. Bizony, bizony! Hosszú évekig, évtizedekig úgy volt, hogy két helyről kellett meghall­gatni a híreket. Egy belföldi, egy külföldi, és a kettőből tudtunk valami elfogadható tájé­koztatást megszerezni. Volt, aki úgy értékelte a híreket, hogy mindig a fordítottját kell érteni a magyar adásoknak. Ez a módszer sem volt teljesen elfogadható. A gulyáskommunizmus idején Magyarországon is elterjedt a televíziózás. Amikor a gyermekeim azt kérdezték, mikor veszek készüléket én is, azt feleltem, hogy majd akkor lesz televízióm, amikor az áruházakban ajándékként adják a vásárláshoz a színes zseb te­levíziót. ígéretemet megtartottam, várom ezt az időt. Csak rádióm van, ebből kapok min­den hírt. Örülök a jó műsoroknak. Szeretem a reggeli adásokat, különösen vasárnap reg­gel. Amíg mindenki alszik, csendes a város, nyugodtan lehet hallgatni a Vásárnapi újsá­got. Szeretem hallgatni 6 óra előtt a Rákóczi-indulót. Újabban fél órával előbbre iktatták műsorba. Egyszer láttam egy képet, talán a Ludas Matyi vagy a SzabadNép oldalain: Egy majom ül a sarokban, és hallgatja a Szabad Európát. Sajnálom, hogy ma is vannak, akik így gondolnak reánk, Vasárnapi újságot hallgatókra. Napi adagom meghallgatni a Hatá­rok nélkül című műsort. Ha este nem sikerül, másnap reggel. A hajnali, déli és az esti (késő este) krónikát szoktam végighallgatni. Ezek szerint beletartozom a hárommillióba. Fájdalom, hogy a rádióvevő-készülékek minősége állandóan romlik. Azt várnám, hogy mindig jobbak lesznek, de ez nem sikerül. A legtöbb rádiónak a hangerő-szabályozója megy tönkre. Miért nem lehet valamit jól megcsinálni? Szeretném, ha a magyar rádió világhírű lenne. Abba kellene már hagyni a pártpolitizá­lást és az eszerinti szűrést. Vagy pedig megmondani, hogy a Budapest I. mindig a kor­mányzó pártoké, a Budapest II. pedig a mindenkori ellenzék rádiója. Akkor tudnám, hogy miért így vagy úgy beszél. Az igazságot egyik oldal sem sajátíthatja ki magának, de ez ízléstelen, erkölcstelen, undorító, hogy ha valami kényes ügy jön elő, akkor az illetékesek nem adnak nyilvános választ a rádió kérdésére, kérésére. Szegény emberek, hiszen ezzel a viselkedéssel magukat áztatják el. Köszöntőm szeretettel 80 éves bátyámat! Kívánok még sok-sok évet, évtizedet. A va­lamikori telefonhírmondóból hadd légyen egy egész világra kiterjedő magyar rádió. Ahogy a Református Zsinat bekebelezett minden testvért, aki magát magyar reformátusnak val­lotta, bárhol éljen is e sárgolyón, így kellene minden magyar embernek a földtekén ez legyen a rádiója, az erős, összekapcsoló, kohéziós erő. Legyen tárgyilagos, igaz, sallang­mentes minden adása. így legyen! Budapest, 2005. június 6. 50

Next

/
Thumbnails
Contents