Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005

Makkai-Várkonyi Ildikó: A balatonszemesi Postamúzeum új állandó kiállítása

a postai gépjármű állomány Rába típusú tehergépkocsikkal, francia Chehard-Walcker típu­sú kisáruszállítókkal, illetve csehszlovák Skoda Colonia és Skoda Combi típusú gépkocsik­kal gyarapodott. 1949 végén már félezer postai gépkocsi járta az ország útjait. A járműpark az 1950-es évek elejétől szovjet és NDK gyártmányokkal bővült, a közúti postaszállítás látványos fejlődése azonban csak az 1960-as évek közepétől kezdődött. 1965-ben a működő 3188 postahivatalból csak 330-nak volt közvetlen gépkocsijárat- kapcsolata. 1965 és 1975 között ez a szám megötszöröződött. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció a közúti hálózat fejlesztését jelölte meg prioritásként. A folyamatosan fejlődő közúti postaszállítás felzárkózott a vasúthoz, amely­nek a távolsági személy- és áruforgalomban betöltött több évtizedes egyeduralma meg­szűnt. Az 1970-es évek elején a saját gépkocsival kiszolgált postaszervek száma is meg­nőtt. A közúti postaforgalmat IZS-Moszkvics, Barkas, Robur és IFA típusú gépjárművek bonyolították. Ekkor már a postai gépkocsipark 51 %-a, 1985-ben csupán 40%-a vett részt a postai szállításban, a szállítókapacitást nagyobbrészt a távközlés és a műsorszórás szol­gálatába rendelték. A statisztikai adatok is jól jelzik a fejlődést: 1960-ban a postai szállításban 766 gépjár­művet használtak, 1964-re ez a szám meghaladta az ezret, s 1965-ben már 1120 darabból állt a regisztrált gépjárműpark. 1978-tól a növekedés üteme a világméretű energiaválság és az üzemanyagárak radikális emelkedése miatt lelassult, ám 1988-ra a gépjárműállo­mány száma meghaladta a 2000-et. Az 1990. évi szervezeti átalakítás következtében a magyar posta gépkocsiállománya jelentősen megfogyatkozott, hiszen a járműkapacitás mintegy fele a távközlési és a mű­sorszórási üzletág használatába került. Ajárműpark 1992-ben 100 darab modem Mercedes- Benz típusú gépkocsival gyarapodott. A népszerű Volkswagen és Mercedes postaszállító autók után a posta a korábbi IZS-eket Seat Terra kisautókra cserélte le.16 A sarokban álló ET 55 típusú targoncát a Füzesabony 2. számú postahivatal használta a pályaudvari csomagok és zárlatok szállítására, onnan került a Postamúzeum gyűjtemé­nyébe. Füzesabony az elsők közé tartozott, ahol villamos targoncát használtak, korábban kézikocsikkal szállították a csomagokat. A villamos lábpedálos targoncákat a személy- és teherpályaudvarokon használtak teherszállításra. A postás zöld színű, négykerekű, lapos rakodófelületű, egyik oldalán peremmel ellátott járművet a rajta álló postai alkalmazott irányította. Lábpedálos targoncákat 1990-ig használtak, majd azokat modernebb típusok váltották fel. A kiállított járművet 1960-ban gyártották. A kocsiszín kiállítása Az évtizedekig szabad ég alatt álló, s az időjárás viszontagságainak kitett postaautók és a mozgópostavagon 2004-től élvezi a kocsiszín védettségét, ahol a fogatolt postakocsik, a targonca és csomagszállító konténer mellett az 1960-1970-es évek postaautói láthatók. A csomagszállító kariolkocsit - postai szabvány szerint - szerződtetett kocsigyártó vállalat készítette. Kocsiszekrénye vasbádog lemezből készült, hátul egyszárnyú ajtóval, 16 Zimmermann Ottó (főszerk.): Posta Magazin. Új Seatok. 1992. 7. sz. 26. p. 82

Next

/
Thumbnails
Contents