Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Ifj. Heckenast Gábor: Országos és regionális rádióműsorok
tás aztán igen változatos formációkat eredményezett. Volt rá példa, hogy a műsorszolgáltató intézmény vagy vállalat megkapta az adók, illetve adóhálózatok üzemeltetési, esetleg fejlesztési jogát, és csak a frekvenciagazdálkodással kapcsolatos hatósági teendők maradtak a postánál. A legtöbb helyen azonban az adók, sőt egyes estekben a stúdió vagy stúdiók műszaki berendezése és személyzete is a posta kötelékében maradt, 1949- ig így volt ez Magyarországon is. Egészen más helyzet alakult ki az amerikai kontinensen. Az Amerikai Egyesült Államok liberális gazdaságpolitikája a hírközlést is egy olyan vállalkozásnak tekintette, amit bárki végezhet, és amelynek működését a vállalkozó a szolgáltatásból befolyó bevételeiből biztosítja. Nem alakultak ki állami monopóliumok, a vállalkozások létét vagy nem létét a verseny szabta meg, a vállalatok nem részesültek állami szubvencióban. Ez az elv érvényesült a telefonhálózat kiépülése során és a műsorszóró rádiózás megindulásakor is. Mai szóhasználattal élve ezek a rádiók kereskedelmi rádiók voltak. A szabad piaci elv tehát a hagyományos postai szolgáltatások, a telefónia és a műsorszóró rádiózás területén egyaránt érvényesült. Ez a gyakorlat erősen elterjedt nem csak Észak-, hanem Dél- Amerikában is. Természetesen a hatósági feladatok, a frekvenciagazdálkodás, az ellenőrzés az amerikai kontinensen is állami kézben, az igen szigorú FCC-nél1 maradt. Ahol a hírközlés állami monopólium volt, ott természetes törekvésnek kell tekintenünk, hogy egy vagy legfeljebb néhány központi műsorral akarták ellátni az állam egész területét. Ez alól kivételt képeztek azok az országok, amelyek több szövetségi államra tagozódtak, s amelyeknek jelentős nyelvi kisebbségek éltek területükön. A központi, országos műsorral való ellátást a kezdeti időszak technikai lehetőségei is támogatták. Ekkor ugyanis a műsorszóró adók kizárólag hosszú- és középhullámú tartományban működtek, s ezeknek a hullámoknak a kedvező terjedési tulajdonságai néhány nagyobb teljesítményű adóval lehetővé tették a legtöbb, főleg síkvidéki ország egész területének besugárzását. A helyi vagy regionális műsorok kérdése tehát nem volt előtérben. A rádióműsorokban a vidék kulturális és politikai életének megjelenítését helyszíni közvetítésekkel kielégítően meg lehetett oldani. Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államokban a rádiótársaságoknak a hirdetési bevételekből kellett eltartaniuk magukat. Márpedig a potenciális hirdetők egy-egy város vagy régió kereskedői, szolgáltatói és gyárai voltak, ugyanakkor a potenciális vásárlók is ebbe a körbe tartoztak. Ne felejtsük el, a húszas-harmincas években még nem voltak óriási multinacionális vállalatok, a hirdetési piacot sem ők uralták. Mindezek okán az Amerikai Egyesült Államokban tömegesen jöttek létre kis városi vagy körzeti rádiók, amelyek közszolgálati feladatokat nem vagy alig láttak el, és igen egyszerű, sokszor egyszemélyes, később automatizált stúdiókból dolgoztak. A lokális rádiózást segítette az amerikai hírközlési hatóság, az FCC szabályozása is, amelynek értelmében 50 kW-nál nagyobb teljesítményű középhullámú adót nem lehetett üzemben tartani. Mindezek mellett itt is létrejött néhány közszolgálati jellegű műsort sugárzó adóhálózat, ún. network rádió, de az államok méreteihez viszonyítva kevés. A helyi kis rádiók, amelyek általában csak helyi hírforrásokkal dolgoztak, gyakran változatlanul átvették a network rádiók híradásait. 1 1 FCC: Federal Communication Commission - Szövetségi Hírközlési Bizottság. 60