Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Krizsákné Farkas Piroska: Évfordulók nyomában
Csodálatosak voltak a helyszíni közvetítések a visszatért Felvidék és Erdély városaiból, de a háború szele már közelről érződött. A hadbavonult katonák kívánsághangversenyein is ott volt a rádió. Kiss Manyi, Karády Katalin igen sokszor szerepelt. Amikor elkezdődtek a bombázások, a rádió meg-megszakította adását: Achtung, Achtung, Lichtspiele, Krokodil gross! Majd 1944. október 15-én, emlékszem, beolvasták a kormányzó fegyverszüneti proklamációját. Azután már nem igen hallgattam a rádiót, hiszen 3 hónapos nyilasnémet uralom volt, aki tehette a Szabad Európa Rádiót hallgatta, nem kis veszélynek téve ki magát. Ezekből az időkből kevés élményem maradt. Ismerősök, rokonok menekültek az országból. Jött az ostrom, s utána egy egészen más világ, új helyzet. A rádiót elnevezték Kossuth és Petőfi rádiónak. Én ezt ma is indokolatlannak tartom, erőltetettnek. Aki külföldön vagy Amerikában hallja, nem érti, miért Kossuth, miért nem magyar. A franciáknak sincs Napóleon rádiójuk vagy az angoloknak György király rádiójuk. Nevetséges és elfogult elnevezés. Aztán emlékszem még erősen 1956-ra, amikor fegyverropogást hallottunk a rádió ostromakor. Akkor bizony megint a rádióé volt a főszerep. Csüngtem is rajta, pedig három apró gyerek dolga is lekötött. Ma is hallom Mindszenty bíboros beszédét, Nagy Imréét később: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. ” Aztán: „Segítsetek, segítsetek!” November 3-án éjjel szívet remegtető volt hallani Zrínyi imáját Kodálytól. Akkor közeledtek a tankok a határ felől, s szólt a rádió: „Ne bántsd a magyart!” Aztán megint hosszú időre csend volt számomra. Később, amikor a televízió megjelent, bár keveseknek volt, a rádió maradt akkor is az érintkezés a világgal. Ma már nem az a szerepe természetesen, ami évtizedekkel ezelőtt volt. Én is inkább csak a reggeli és déli híreket hallgatom. A ma embere inkább nézi a látványt, minthogy hallgatva figyeljen. S hogy a mai rádióról mi a véleményem? Az egy más téma. Nem ennek az írásnak a feladata. A rádió, mint olyan, végigkísért szinte az egész életemen. Világnézetemet, véleményemet a világról, emberekről, eseményekről, életről nem befolyásolta. Ha nem lenne, bizonyára hiányolnám, mert mégiscsak magyarul szól, és hangját hallhatja az egész világ akkor is, ha 80 év alatt nem mindig képviselte a hallgatóság véleményét. Adjanak az elkövetkező évtizedek sok sikert, tudást, és legyen számára mindenkor legfontosabb az igazság képviselete. A hallgató legyen mindenkor biztos abban, hogy amit a rádión keresztül hall, az igaz. „La verité, rien que la verité, toute la verité!” Budapest, 2005. május 10. 58 Régi műsorújságok
