Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005

Nikodém Gabriella: A magyarországi bélyeggyűjtés kezdetei

így 1938-ra sikerült elérni, hogy a Bélyegértékesítő Iroda beszüntette a bélyegek külföldre való eladását, ez a magyar bélyegkereskedők hatáskörébe ment át. Az 1931-ben ideiglenesnek szánt, de aztán hosszú időre rögzült kötött devizagazdálkodási politika ellenére a Magyar Nemzeti Bankkal való megegyezés alapján a bélyegek külföldi forgalmát előbb szabályozták, majd 1939. március végén felszabadították. A szabályozás első eredményeként a külföldi bélyegcsere engedélyezésével a MNB a szövetséget bízta meg. A szövetség csak saját tagjai számára adta ki a küldeményekhez csatolandó kék tanúsítványt, amellyel minden tag havonta 200 P összértékben, de legalább négy országba szóló négy küldeményt cserélhetett, tehát ugyanazon országba havonta 50 P értékben lehetett küldeményt juttatni. A könnyítés Belgium, Portugália, Svájc, Svédország, Spanyolország és Szlovákia vonatkozásában élt. Nem szövetségi tagok a Magyar Nemzeti Banknál esetenként szerezhettek csak engedélyt. A zárlatot 1939 márciusában oldották fel végleg.

Ez a két év azonban más irányú változásokat is hozott. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés következményeként visszakerült Magyarországhoz a Felvidék déli része, majd 1939 tavaszán Kárpátalja. A visszatérés örömére a posta eltérő színben újranyomta az 1938. Szent István sor két címletét, és mindkettőt Hazatérés 1938 felülnyomással látta el.24 A visszatért városok mindegyikének nevével „ Visszatért ” alkalmi bélyegzőket használtak, ami a gyűjtés új ágát indította meg. A visszacsatolt területek városaiban működő bélyeggyűjtő körök bejelentették csatlakozásukat a szövetséghez, így például a Lévai Bélyeggyűjtők Egyesülete Páldy Béla vagy a Cassovia Bélyeggyűjtő Egyesület Keller Imre és dr. Pajor Miklós vezetésével. Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés - Erdély északi részének, benne az egész Székelyföldnek Magyarországhoz csatolásával - két kolozsvári sportegyesület bélyegszakosztályának csatlakozását eredményezte, majd az 1941 végén visszatért délvidéki területekről a Bácska Bélyeggyűjtő Egyesület Szabadkáról és az Újvidéki Bélyeggyűjtő Egyesület kérte felvételét a szövetségbe. Ez utóbbi alapszabály-módosítása iránt benyújtott kérelmét már a magyar Belügyminisztérium láttamozta 1942-ben.25

A filatéliai szaklapok - minden más sajtótermékhez hasonlóan - lázas örömmel ünnepelték a fordulatot, a Bélyeggyűjtők Lapja már az 1938. november 11-én megjelent számában részletesen elemezte a kereskedelmi miniszter rendeletét a felszabadult területek postaigazgatóságának felállításáról és szervezetéről. A Filatéliai Kurír 1938. évi 7-8. összevont számában felhívást intézett a felvidéki és csallóközi egyletekhez, gyűjtőkhöz a magyarországi filatelistákhoz való mielőbbi csatlakozásra; az 1939. évi 7. száma már a Felvidéki Egyesületek Szövetségének bélyegkiállításáról adott hírt. 1939-ben a posta kibocsátotta Magyar a magyarért, majd 1940-ben Erdélyért bélyegsorait. 1941-ben Délvidék felülnyomat kerül az 1939-es Templomkép sor két címletére.

A nemzeti érzés és a gyűjtői szenvedély összekapcsolódik, a nagy eseményekkel kapcsolatos postai dokumentumok, kiadások birtoklása szinte egyenlővé válik a hazafiság- gal. A pátosz és a ragyogó felszín alatt azonban már sunyi kis örvények kavarognak. A Bélyeggyűjtők Lapja 1938. április 18-i számában A filatéliának régi problémája címmel a spekuláció újjáéledéséről beszél, majd az 1939. február 17-i szám a lapszemlében a

24 Ezzel megszületett az egyik legértékesebb magyar bélyegritkaság, az ún. Nagymánya bélyeg is.

25 Magyar Országos Levéltár: K 150 1942-VII-5-204090.

227