Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Kardhordó Kálmán: Svindt Ferenc bélyeggrafikai kiállítása egy gyűjtő szemével
nevezetesen az árvíz. Egyik témát sem sablonosán, rutinszerűen oldotta meg. Újszerű, sőt meglepő volt a halott madár átvilágított tetemével szimbolizálni a narkotikumba pusztult emberi lelket. 1997-ben a lengyelországi Wroclaw környékét sújtó árvíz kárvallottjainak segítségét célzó, szokatlanul magas felárú bélyeg rajza szintén szimbolikus értelmet nyer a szennyes szürkésfekete áradaton sodródó virág képével. A bélyegkép kísérőszövege is drámaian egyszerű: Segítsünk! Remek, tömör megoldás a bélyeget kibocsátó állam nevének és a bélyegfelár céljának egybevonása: Magyarország az árvízkárosultakért. Azt, hogy mit, miként, milyen stíluseszközzel valósít meg a művész, szuverén joga eldönteni. Az, hogy én, a szemlélő mit fogadok be, mit látok, érzek mindabból, az meg tőlem függ. Szükségszerű-e, hogy a kettő mindenben fedje egymást? Mert mi van akkor, ha egy bélyeggrafika kinek-kinek mást jelent? Nézzük például Svindt Ferenc egy nem időhöz, eseményhez, alkalomhoz kötött művét, a Régi malmokat! Benne mást lát a néprajzos, mást az építész, a turista és sorolhatnám az ácson keresztül a molnárig. Bennem a malom szó hallatán felidéződik gyerekkorom, amikor nagybátyámmal kora reggel szekéren gabonát vittünk a malomba őrölni. Mindenki békésen kivárta a sorát, saját gabonája lisztjét - bár lett volna lehetőség becserélésre -, mert csak abból lesz az igazán jó kenyér. E bélyegeket nézve a túristvándi láttán az jut eszembe, hogy elcsodálkoztam annak méretein, mert addig csak kisebb patakparti vízimalmot láttam. Meg a kis Móricz Zsiga jut eszembe... A szárazmalmot látva a tarpaira gondoltam, meg az egész falura, Tákos csodálatos, mezítlábas katedrálisára, Bajcsy-Zsilinszky sírjára. És a szélmalom! 1945 előtti elemista olvasókönyvem egyik elbeszélésére, annak első mondatára még emlékszem: „Dombon állt a Páva Mátyás szélmalma. ” Ahányszor szélmalmot látok, mindig eszembe jut a történet. És nézem tovább e bélyegeket, gyönyörködöm bennük, közben sok minden zsong az agyamban. Meg dudorászok: „Nem forog a dorozsmai szélmalom... ” Szeretem a Svindt Ferenc bélyegeiben megnyilvánuló harmóniát, ami akkor is jelen van, ha csupán egy bélyeg keretének megtervezésére terjed. A Prokop Péter Boldog Hedviget ábrázoló festményéhez készített keret a körbefutó szöveggel a gótikus sírkövekre emlékeztet; Rényi Krisztina Üdvözlettel című bélyegrajza Svindt Ferenc kerettervével lett leghangulatosabb bélyegeink egyikévé. Svindt Ferenc sporttémájú bélyegei közül a norvégiai Lillehammerben megrendezett téli olimpiára készített kétcímletű bélyegsorból a lesiklót ábrázoló az 1994. évi Prix Olimpia II. helyezettje. Nem véletlenül! A művész sportbélyegein gyakran alkalmazza az átlós szerkesztést, így tett jelen esetben is. Szinte észleljük a lesiklás sebességét. A jól megkomponált képben nincs semmi fölösleges, minden figyelmünk a sportolóra irányul. Rajta és a téli olimpia lógóján kívül csupán az értékjelzés szerepel, az előbbi a bal felső, az utóbbi a jobb alsó sarokban: az egyensúly teljes. A hó fehérségét a bélyegpapír színe adja, míg a piros és a kék túlsúlya figyelmesség a rendező ország felé, hiszen ez a nemzeti színük. 2001 februárjában hazánk fővárosa, Budapest adott otthont a gyorskorcsolyázó világbaj181 Lillehammer, 1994
