Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Szabó Jenő: A Bélyegmúzeum bemutatja Magyarországot Indiának
résén nyitva tartott ablakok és ajtók miatt a porártalom minden kiállított tárgyat fokozottabban veszélyeztet. A fizikai körülményeket figyelembe véve, az őrzés biztonsági szempontjait is ideértve, közösen úgy döntöttünk, csak másolatokat küldünk ki Indiába, értelmetlen eredeti példányokat kockáztatni, hiszen az szakmai szempontból sem indokolt. Nem filatéliai szempontok alapján készülő szakbemutató lesz, hanem ismeretterjesztő, élményt adó összeállítás egy távoli világról. Ennek a funkciónak pedig tökéletesen eleget tesz a - ráadásul a bélyegek kis méretéből adódóan a nézhetőséget, a vizuális élvezhető- séget javító nagyítást is megengedő - színes másolatokból készülő tárlat. Két egymásba nyüó helyiségben nyer elhelyezést a kiállítás, amely 40 tablóból állhat, mivel oszlopok és ablakok bőven szűkítik a rendelkezésre álló falfelületet, s a számítások többet nem tettek lehetővé. A 40 db 50x70 cm-es kartonra Majsai Mária réznyomópapírt kasírozott, s arra kerültek fel a kiállítási anyagok. A terjedelemnek a két nagy blokk közötti megosztása sokáig nagy dilemmát okozott. Tudtuk, meglehetősen kevés a magyar kiadású filatéliai anyag, hiszen nem csak Magyar- ország esik messze Indiától, de fordítva is igaz a megállapítás, ezért elég szerény érdeklődés mutatkozott az elmúlt évtizedekben az országhoz kötődő események, személyek, kulturális és történelmi relikviák, természeti érdekességek bélyegen való megörökítésére.1 Az eredeti elképzeléshez képest kétféleképpen lehetett bővíteni az idesorolható anyagokat: egyrészt az indiai vonatkozású külföldi bélyegeket is felhasználjuk; másrészt egyéb jellegű, magyar-indiai kapcsolatokat tükröző látványelemeket is bevonunk a tablóra kerülő bélyegek közé, például fényképeket, könyvborítókat, kéziratrészleteket. Ezzel együtt sem tűnt megvalósíthatónak a fele-fele arányú megosztás. A másik témakör ugyanis olyan sokrétű, lényegesen látványosabb anyagok bevetését tette lehetővé, hogy tartottunk a két térfél között azonnal szembeötlő egyensúlyzavartól. Rögtön észreveszi az avatatlan szemlélő is a tupírozást az egyik, a bezsúfolást a másik oldalon. No, meg arról sem feledkezhetünk meg, hogy az indiai közönségnek inkább olyat mutassunk, ami számára lesz egzotikus, amit feltehetően sosem fog a saját szemével látni, csak ezeken a tablókon keresztül ismerhet meg a glóbusz egy messzi vidékének szépségeiből, értékeiből. Nyolc, tíz, esetleg tizenkét tablót véltünk egészségesnek az indiai, illetve a magyar-indiai kapcsolatok tematikájának szentelni, s eszerint állítottuk össze az egyes tablók sorrendjét, valamint a rájuk helyezendő anyagokat. Persze a magyar kultúrát, flórát, faunát bemutatókat is nagyobb terjedelemben készítettük el az első változatban. A felsőbb óhaj azonban mindennek ellenére a 20-20 tablós beosztás megvalósítását rótta ránk. Meghajoltunk, s az új beosztáshoz minden lehetséges forrást összecsipegettünk, új koncepciót húztunk rá az összehordott anyagra. Szükséghelyzetben bizony az eszme és a gyakorlat könnyen sorrendet cserél. A helyszín és a kiállítási tablók elhelyezése szabta haladási irányt ismertük. A kényszerhelyzetben logikusnak tűnt megcserélni a két blokk sorrendjét. Előbb a szemet megragadó magyar bemutatóval találkozzék a nagyérdemű, majd a képzeletbeli felezővonal átlépése után pillantsa meg a számára ismerős arcokat, növényeket, állatokat. Az indiai 1 Ez nem kritika a mindenkori magyar bélyeg-kibocsátási politika irányába, hanem ténymegállapítás. Nem is volna védhető az az álláspont, hogy más országokkal hangsúlyosabban foglalkozzon, elvégre saját országunk névjegyét kell minél szebben, jobban megalkotnunk. 174
