Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Németh Enikő: História domus – Postamúzeum, 2003–2004
Szeptember 10-én a már említett forgatócsoport Ópusztaszeren és Kiskunhalason, 11- én pedig a Postamúzeum könyvtárában és raktárhelyiségeiben filmezett A Postamúzeum az év múzeuma 2002 CD-ROM elkészítéséhez. Szeptember 17-én volt Puskás Tivadar és Puskás Ferenc sírjának koszorúzása a Kerepesi temetőben, amely egyben a Puskás Tivadar Távközlési Technikum elsős tanulóinak ünnepélyes évnyitója is volt. Alapítványunk képviseletében Krizsákné Farkas Piroska és Vighné Zámbó Zita koszorúzott. Jambrik Mihály, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium államtitkára a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban szeptember 19-én avatta fel a 100 éve született Neumann János szobrát. Az ünnepségen Kovács Gergelyné, Krizsákné Farkas Piroska és Vighné Zámbó Zita vett részt. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 20-án és 21-én látogatóinkat, összesen 2636 főt tárlatvezetéssel és díjtalan belépéssel vártuk múzeumunkban. Dr. Soó Rezső születésének 100. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem emlékkiállítást rendezett, amelynek megnyitójára szeptember 22-én került sor. Másnap jeles akadémikusok részvételével, illetve előadásával konferenciát rendeztek, ahol a Soó Rezső tiszteletére kiadott bélyeget is bemutatták. A rendezvények házigazdája a Bélyegmúzeum volt. Az emlékkiállítást a Múzeumi Egyetértés Egylet tagjaival együtt tett kirándulás keretében szeptember 27-én tekintettük meg, amely alkalommal dr. Soó Rezső házának emléktábláját is megkoszorúztuk, majd megnéztük a Déri Múzeum és a Delizsánsz Kiállítóterem kiállítását. Hazaindulás előtt rövid sétát tettünk a város főterén. A Postai Világnapra és a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójára emlékezve október 8-án Sellei Zoltán előadóművész szereplésével ünnepi megemlékezést tartottunk. A műsor keretében, amely felidézte a fejedelem alakját és a szabadságharc költészetét, Rákóczi egyetlen múzeumunkban őrzött levelét is felolvastuk. Az állófogadáson a Múzeumi Egyetértés Egylet elnökét, Katona Kálmánt köszöntöttük névnapja alkalmából. A Postai Világnapon, október 9-én múzeumainkban ingyenes volt a látogatás, amikor is Kovács Gergelyné mondott ünnepi beszédet a Gervay Mihály Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskolában, másnap pedig az Egressy úti járműtelepen. Október 13-án auditóriumunkban Szófia Szedrec nevű kerülete együttműködési megállapodást írt alá Terézváros önkormányzatával. Október 15-én a Kispesti temetőben vettünk végső búcsút a 92. évében elhunyt Endrődi Benedektől, akinek sírjára Kovács Gergelyné és Krizsákné Farkas Piroska helyezett emlékkoszorút. Endrődi Benedek a legöregebb rádiós szakember volt, aki még a csepeli szikratávíró-állomáson 1930. november 1-jén kezdte el munkásságát. A Saxlehner András Közhasznú Egyesület, a Kelenvölgyi Közösségi Ház és a Postamúzeum a Saxlehner napok 2003 program keretében október 17-én a Postamúzeum auditóriumában Saxlehner-konferenciát rendezett. A Postamúzeumnak otthont adó Saxlehner-palota építtetőjére, Saxlehner András életére és munkásságára emlékező konferencián Kovács Gergelyné Emlékek, hagyományok őrzése a Postamúzeumban címmel tartott előadást. Október 20-22. A MŰT tisztújító közgyűlését a Ljubljana melletti Bistrán tartotta az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Szlovén Technikai Múzeumban, ahol új elnöknek a jubiláló múzeum igazgatóját, dr. Orest Jarht választották. Múzeumunkat az eseményen Hajdú József képviselte. 44