Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Németh Enikő: História domus – Postamúzeum, 2003–2004
Október 28-án a Pécs 1. számú postahivatal egykori távírótermében megnyitottuk 11. kiállítóhelyünket. Az állandó kiállítás a pécsi igazgatóság rövid történetét, és az igazgatóság területén folyó több évtizedes gyűjtőmunka tárgyi és dokumentációs emlékeit mutatja be. Egyben arra is lehetőséget kaptunk, hogy a felújított francia reneszánsz stílusú épület oszlopos előcsarnokában időszakos kiállításokat rendezzünk. A Múzeumi Egyetértés Egylet tagjai Kőbányán a Dreher Sörgyárban a sörfőzés rejtett titkaiba október 30-án kaptak betekintést. Délután a Bélyegmúzeum által meghirdetett Soó Rezső-pályázat győztes debreceni diákjait fogadtuk a Postamúzeumban, akikkel egész napos programjuk után az Operaházat tekintettük meg. A Pécs 1. számú postahivatal előtérben elhelyezett üvegvitrinekben időszakos egyenruhatörténeti kiállítást rendeztünk, amelynek megnyitójára november 5-én került sor. A kiállítás első vitrinjében postakocsis díszegyenruhát, a másodikban a tábori postások és a távírdái alkalmazottak szolgálati egyenruháját, a harmadikban a telefonközpontos kisasszonyok ruharekonstrukcióját, a negyedikben a postai kézbesítők egyenruháját állítottuk ki. November 6-án vettünk végső búcsút a tragikus hirtelenséggel elhunyt kolléganőnktől, Mészáros Emőkétől a Rákospalotai temetőben, aki 2000. december 1-je óta gondozta a Postamúzeum okmány- és irat-, történeti térkép- és fondgyűjteményét. November 11-én Leskó Norbert a Postamúzeum munkatársai részére számítógépes oktatást tartott az auditóriumban az új számítógépes rendszer használatáról, többek között az elektronikus levelezésről. A Múzeumi Egyetértés Egylet következő programjaként november 19-én a Nemzeti Táncszínház Ezeregy év című táncelőadását néztük meg az Experi Dance előadásában, Román Sándor rendezésében. A Futics-pályázat leadási határidejére, november 28-ra öt pályamű érkezett be. Ugyanezen a napon a Károlyi-palota dísztermében tartott ünnepségen, amelynek egyik rendezője a Postamúzeum volt, a Halló itt Rádió Budapest! CD és a Rádiók könyve című kiadvány bemutatóján Kovács Gergelyné és Krizsákné Farkas Piroska vett részt. November 30-án Lakihegyen a Puskás Tivadar Távközlési Technikum rendezésében a 75 éves rádióállomásról és a 70 éves adótoronyról emlékeztünk meg. December 1-jén megkoszorúztuk Berzéken a kitűnő rádiómémök, Tomcsányi István sírját, valamint emléktábláját avattuk a helyi postahivatal épületének homlokzatán. Ünnepi beszédet a polgármesterasszony, Jávorszki Imréné mondott, az emléktáblát Bodnár László, a Magyar Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese leplezte le. Délután a miskolci postaigazgatóság épületében Tomcsányi István munkásságáról volt emlékülés, ezt követően a Postakürt Galéria kiállítását tekintették meg a résztvevők. A 70 éves rádióállomásokra december 2-án emlékeztünk, amelyek történetéről vendégeinknek az auditóriumban kiállítás számolt be. A meghívott állomásvezetőkkel a kerekasztal-beszélgetést Pataki Klára folytatta, a múzeumi tárlatvezetést pedig Krizsákné Farkas Piroska tartotta. December 15-én elkészült a Postamúzeumról szóló CD-ROM. A 100 éve született Neumann Jánosra emlékezve december 16-án az Infoparkban szobrot avattak; a Postamúzeumot Kovács Gergelyné és Krizsákné Farkas Piroska képviselte. Az auditóriumban december 19-én adventi találkozót délelőtt az alapítványi munkatársakkal, délután pedig a Múzeumi Egyetértés Egylet tagjaival tartottunk. Előadómű45