Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Szabó Jenő: Emlékezés Czakó Elemérre

kell tanítani, hogy mit akarunk tőlük. Itt látjuk, hogy fogalmuk sincs, a sokszorosítási eljáráshoz miként kell igazodniuk, mik azok a stílusbeli kötöttségek, amelyek a bélyeghez illenek, valahol az ex libris és a plakát közt. Legfőképpen pedig az ábrázolt témakörben való bizonytalanság gátlásaitól fel kell szabadítani őket. Valóságosan ki kell tanítani, hogy a tudomány alapjain és a cél érdekében milyen úton haladjanak. ”

Még csupán az első bélyegtervpályázat után volt Czakó Elemér, s már világos volt előtte, mit kell változtatni. Benne élt a művészek világában, ismerte élet- és munkakörülményeiket. Bekalkulálta az elérendő célhoz vezető út buktatói közé e momentumokat, s az elhárításukon fáradozott. Hogy nem eredménytelenül, az kiolvasható a következő esztendők pályázati kiírásaiból és a sokasodó, nívós bélyegtervekből, nem kevésbé a megvalósított bélyegekből.

Czakó Elemérnek az évek során kialakult, a Bélyegmúzeumhoz és az ott felhalmozott értékekhez fűződő érzelmi viszonyát közvetve az a kritikai cikknek szánt kézirat tanúsítja, amelyben az 1943 végén megjelent, Bán Willy által szerkesztett, A magyar postabélyegek adattára című kiadványt bírálja. „A hosszú évek kutatása alapján megbízható és pontos adatokat állapít meg hiteles és eredeti okmányokból, s ezért az adatgyűjtemény örökbecsű, minden tekintetben forrásmunka. Folytatása - a Bevezetés szerint - már könnyű munka lesz bárki számára... Mindenekelőtt kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy e kiadvány adatainak legnagyobb része a Bélyegmúzeum munkálataiból van átvéve, eredeti okmányok felkutatásáról szó sincs, még a nyomtatásban megjelent rendeletek sem vétettek szemügyre, ennek folytán a »Minden jog fenntartva, még kivonatosan is« jelzés a műre nem vonatkoztatható, mivel az mások munkálatainak hibás és felületes leközlése csupán. A Bélyegmúzeum munkálatainak esetleges megjelentetése tehát nem lesz az adattárnak sem folytatása, sem pedig copyrighttal védhető utánzata. ” Ezután két gépelt oldalon egyfajta hibajegyzéket sorakoztat fel, majd így zárja nemtetszésének nyomatékosan hangot adó sorait: „Nem merítettük ki az összes tévedéseket. E csokorral csak rá kívántunk mutatni arra, hogy készülő hivatalos kiadmányunkat a mi saját adataink átvételével nem lett volna szabad megelőzni akarni és vele szemben szerzői jogot konstruálni. Különösen akkor, amikor a tévedések és hibák sokaságában vergődik az »örökbecsű, pontos és hiteles adattár«. ”

Átlapozva bélyegeinkről az addig megjelent legteljesebb hazai adattárat, feltétlenül az elismerés hangján kell szólnunk róla. Tévedéseket nyilvánvalóan rejt magában, mint bármely, legnagyobb gondossággal készített mű, de ezek nem csorbítják használhatóságát. Czakóból itt a szakmai féltékenység tört elő. Alapja láthatóan a múzeumban és holdudvarában tevékenykedők, leginkább a saját maga által végzett szervező és rendszerező munka gyümölcsének féltése, nehogy valaki más arassa le a leendő babérokat. A konkurencia azonban nem hagyott olyan nyomokat maga után, amelyek nemtelen eszközök használatának feltételezését engednék meg. A hivatkozott források nyilvánosak, nem kizárólag a posta vagy a Bélyegmúzeum kutatói számára voltak hozzáférhetők.

Az utolsó bekezdésben megpendített utalás a múzeum égisze alatt „készülőhivatalos kiadmányra ” pedig eléggé ingatag hivatkozás, mivel erre semmilyen előkészület nyomát nem találtuk, de még elejtett megjegyzés sem lelhető fel a Bélyegmúzeum okmánytárában éppen Czakó által összegyűjtött iratanyagban. Vagyis ez utóbbi kijelentést akár blöff- nek is minősíthetjük. Sajnos, annyira felingerelte őt e kiadvány megjelenése és az elfogu202