Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Szabó Jenő: Emlékezés Czakó Elemérre

latlan filatelisták őszinte lelkesedése, hogy a hibajegyzékben egyértelműen jó adatot is tévesnek minősített.6 Viszont az adattár felépítésére, érdemi szempontok bírálatára nem tért ki. Nem is lett volna alapja, mert a mai katalógusokkal összevetve is kifejezetten színvonalas, könnyen kezelhető művet szerkesztett Bán Willy.

Arra, sajnos, soha nem kaphatunk választ: Ha a történelem és egyéni életútja lehetővé teszi, megírta volna-e azt a bizonyos hiteles kiadmányt a magyar bélyegekről? Akár csak dacból is. Czakó Elemér 1945. április 29-én, vélhetően az ostrom alatt szerzett sebesülés vagy betegség következtében, elhunyt.7 Az utókor viszont élt az iratgyűjtő és rendszerező tevékenység gyümölcsével: A magyar bélyegek monográfiája című 7 kötetes alapmű szerzői teljesítették ki az általa kezdeményezett feldolgozó módszereket.

Filatéliai természetű tanulmányainak csak kisebb része került a nyilvánosság elé, a legtöbb félkész állapotban az okmánytári dossziékban lapul. ALyka Károly emlékkönyvben Than Mór 1848-iki postajegye című munkájával szerepelt, de németül is publikált: Briejmarkenkunst in Ungarn (Mainz, 1943, Gutenberg Jahrbuch).

Az első bélyegtémában írt tanulmánya A Bélyeggyűjtő 1937/9. számában jelent meg nyomtatásban A bélyegek művészete címmel, amely a szakfolyóirat kínálta véges terjedelem ellenére csaknem teljes áttekintést ad a nemzetközi bélyegtörténelem addig eltelt évszázadáról esztétikai, művészettörténeti megközelítéssel. A bélyeg funkcióiról, a grafikai megvalósítás eszköztáráról ma sem tudnánk az ő megállapításainál pontosabb megfogalmazást adni. Az azóta elmúlt évtizedek legföljebb a technikai fejlődésről szólnak, de a tartalmi, formai lényeget tekintve alig változott a világ. Emellett lenyűgöző biztonsággal - amit a legtöbb művésznél hiányolt - mozog az ábrázolt események, személyek, kifejezendő eszmei tartalmak sűrűjében, s mondhat komolyan veendő ítéletet — ez az a bizonyos pótolhatatlan műveltség, amit semmilyen fellengzős póz nem helyettesíthet. Konzervativizmussal sem vádolhatjuk, hiszen elismeri a koronként érkező megújulási vágy létjogosultságát. Ugyanakkor figyelmeztet a bélyegszerűség megkerülhetetlen követelményeire. „Azonkívül a bélyeg, mint a kultúrának névjegye, millió meg millió szem elé kerülve ismereteket és propagandát is terjeszt... Az bizonyos, hogy a bélyeg kicsi felületén nem fér el a valóság formájának minden részlete. Szükségszerűen összevonást kell tehát alkalmazni, melynek stilizációjához nagy adagot a szemlélő ad hozzá kiegészítésül. Ami pedig azt illeti, meddig lehet menni a naturalizmus vagy a stilizáltság felé, annak mértéke felől Szinyei Merse Pál akként nyilatkozott biliárdozgató baráti társasága előtt: »Felemelkedhetünk a természet fölé, de végleg el nem hagyhatjuk azt. Mert a művészetben, miként a biliárdjátékban is, csak az a lökés számít, amelyiknél legalább az egyik láb a földet éri«. ”

Ha a fentiek alapján kijelentjük, hogy Czakó Elemér bekapcsolódása a bélyegkibocsátás folyamatába érzékelhető színvonal-emelkedést hozott, egyáltalán nem esünk túlzásba, hiszen művészi szépségük alapján erre az évtizedre esnek a magyar bélyegek első nemzetközi elismerései.

6 Például Görgey Artúr 1916-os halálozási évszámát is Bán Willy hibájául rója föl a Hadvezérek sor 12 filléres címleténél, pedig ez az adat vitán felül helyes.

7 Bán Willy sem járt jobban, ő május 23-án a nem sokkal előbb felszabadított csehországi Theresienstadtban távozott az élők sorából.

203