Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Nikodém Gabriella: A Poppovits-gyűjtemény
apropóból, hogy a kereskedelmi tanácsos közlése szerint külföldi vevők jelentkeztek a gyűjteményre, így ha a posta az elutasítás mellett dönt, az anyag külföldre kerülhet. Poppovits első megközelítésben valószínűleg a teljes gyűjteményt ajánlotta fel megvásárlásra, amely egyaránt tartalmazott magyar és külföldi bélyegeket, ugyanis Klimes véleménye szerint az egész gyűjteményre a postának nincs szüksége. Azonban - véli - mivel a teljes gyűjtemény egybeni megvásárlása esetén Poppovits árengedményt adna, javasolja, hogy az esetleg nem kellő részt később értékesítsék. Erről Poppovitscsal már tárgyalhatott, mert közli, hogy az ajánlattevő beleegyezik ugyan abba, hogy a postának kellő részt kiválogassák, ám ez esetben készpénzfizetéshez ragaszkodik, valamint ahhoz, hogy legalább 100 000 korona összegig terjedjen a vételár. Ha azonban a készpénzes fizetés lehetősége az egész gyűjtemény megvásárlására is kiterjedne, a kialkudott 220 000 koronából még 20 000 koronát engedne. Csere esetén az értéket tartja, emellett pedig kéri a forgalomból kivont postabélyegek tartalékkészletének teljes listáját. Kiköti, hogy az általa cserében átvett bélyegfajtákból a posta csak egy-egy ívet tarthat meg. Nagyobb készlet esetén az általa át nem vett mennyiséget csak bizonyos idő elteltével lehet értékesíteni. Ahhoz is ragaszkodik, hogy a megállapodást általa megjelölt ideig titokban kell tartani. Klimes mindehhez hozzáteszi: „A postavezérigazgatóság értékczikk gyűjteményében a Poppovits-féle gyűjteményben teljes sorozatokban meglévő régebbi kiadású postabélyegekből és azok próbanyomataiból egyetlen példány sincsen. ” 1916. szeptember 24-én a miniszter megadta az engedélyt a cserére. Szeptember 25-én az anyagot átadás-átvételi jegyzőkönyvvel átvették, majd szeptember 26. és október 5. között leltározták. A mellékletek az alkufolyamat egyes fázisait tükrözik, így például a II. számú az eltérésekről tartalmaz jelentést: a Poppovits által felvett jegyzékhez képest 2 db „1872-es 2 krajczáros” és egy 1874-es 10 kr-os („széles fogazata, ritka”) hiányzott. Poppovits megígérte, hogy a hiányt pótolja, ez azonban egy későbbi ügyirat (48643/1917.) szerint nem történt meg. Az V. számú melléklet jegyzék a gyűjtemény kiválogatása esetén megvételre javasolt darabokról. Ez Poppovits Mirkó saját kézírásával tartalmaz ajánlást összesen 155 410 korona értékben. Ennek fejében a B jelű kimutatásban szereplő értékcikkeket kéri. Ha azonban a posta a teljes gyűjteményt megvásárolja, azt csere esetén 220 000 K, készpénzfizetés esetén 200 000 K értékben engedi át. Kiköti, hogy csere esetén az általa át nem vett értékcikk-készletből a csere megtörténtének napjától kezdve két évig másnak nem adhatnak el, továbbá azt, hogy az 1905/1906. évi 100 filléres portóbélyegekből, valamint az Árvíz, Árvíz-Hadisegély bélyegekből a csere alkalmával megállapított áron vásárolhasson. A 63495/916. számú ügyirat VII. melléklete Klimes fentiekkel kapcsolatos véleményét tükrözi. Szerinte Poppovits az egész ügyleten semmit nem nyer, hiszen „nehéz a csereanyag értékesítése", sok gonddal, utánajárással, időveszteséggel jár. „Mi ellenben- írja - már teljes gyűjteményt kapunk, mely úgy, a hogy van, mint teljes egész a múzeumba beállítható. ” Fenti ügyirat VIII. számú melléklete jegyzőkönyv a szeptember 24-i értekezletről, amelynek tárgya: Poppovits Mirkó postabélyeg-gyűjteményének csere útján való megvétele. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a kereskedelemügyi miniszter, Harkányi János kissé eltúlzottnak tartja a Poppovits által megjelölt árat, ezért az összehívott szakértők véleményét kéri. Itt már pontos összegekről olvashatunk. Poppovits saját értékelése szerint a 163
