Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
vannak, az építkezés pedig 1915 tavaszán megindul. Közben 1914 nyarán kitört a világháború, és minden abbamaradt. 1917-ben békeremények mutatkoztak. Akkor a MÁV felfrissítette az ügyet, és ajánlatot tett a postának aziránt, hogy a már átvett terület helyébe a szomszédos vasúti területből, az ún. püspökségi nyaraló kertjéből, még egyszer akkora területet enged át. Lejött a minisztériumból Pál Imre főigazgató és Bierbauer, a posta építészmérnöke, velem megtárgyalni a lehetőségeket. Újabb tervek is készültek. De 1918 novembere halomra döntött mindent. A román megszállás idején a román CFR is megkísérelte a posta telkét elvenni. De dr. Bolchis Viktor igazgató a Nagyvárad 2-nél meglevő magyar akta alapján meghiúsította a vasút szándékát. Végül 1940-ben kisütött reánk a nap, és 1940. szeptember 6-án bevonult Szent László városába, kormányzó urunkkal élén, a magyar hadsereg. így én kötelességemhez képest szeptember 7-én reggel kimentem régi hivatalomba, és az ott levő fiatal helyettes főnök kartársnak átadtam a nálam őrzött pontos feljegyzést a pályaudvari postahivatal egész történetéről, lelkére beszéltem, hogy arra úgy vigyázzon, mint a szemére, mert a vasút mindjárt itt lesz az épületért. A vonatkozó akták a román időben eltűntek, és nincs más a kezünkben mint az, amit neki átadtam. Ez be is következett. Pár nap múlva a MÁV mérnökei felkérték a postát, hogy költözzön onnan ki, mert az vasúti épület, és szükségük van reá. De a főnök jelentésére lejött Krajcsik főigazgató, és az adatokkal a kezében elhárította a MÁV próbálkozását. így én - mint 20 éve nyugdíjban levő 77 éves ember - örömömre még egyszer jó szolgálatot tehettem a magyar királyi postának. A világháborúból Nagyvárad 2 személyzete erősen kivette a maga részét, és általában véve jól helyt állt. Felmentve csak egy pár kalauzposta-kezelő volt. A mozgósítás első napján 47 embert mentettem fel, utána a folyton megújuló bevonulások során lassanként a személyzet fele a harctérre került. Helyüket részint szolgálat-összevonással - például a levélkézbesítésnél -, részben pedig ideiglenes kisegítők felvételével pótoltam. De a kisegítőket ismét csak behívták, és 3 ízben kellett ezeket újabbakkal pótolni. Egy tábori posta osztályozóállomás is lett hivatalunknál berendezve, amely a nagy területről ide dirigált táborba szóló levelezés és csomagok feldolgozására volt hivatva. A levélposta feldolgozását fiatal díjnokok végezték, akik elég hamar jól beletanultak. A csomagok kezelését a raktári személyzet teljesítette, amíg lehetséges volt. Idővel azonban annyira elszaporodott a tábori postacsomag, hogy sem hellyel, sem emberrel nem győztük. Ezért kérésünkre a vasút 2 külön vágányt adott rendelkezésemre a tábori posta céljaira. Majd felkértem a helyőrségi parancsnok tábornokot, hogy az itthon időző segédszolgálatos frontharcosokból adjon 12 embert rendelkezésemre a táborba szóló csomagok feldolgozására. Meg is kaptam, és részükre a közelben egy szobát vettem ki laktanyául, 1 korona napi bért kaptak, étkezést a vasútállomáson. A háború végéig itt dolgoztak. A tábori postalevelezés aztán roppant nagy méretet öltött. A frontról érkező levelezéssel sem Budapest, sem a fővonal mozgópostái nem bírtak. Könnyítésükre elvállaltunk mindennap egy-egy akkora levélzsákot, melyet 4 szolga emelt le a mozgóról a kézikocsira. Sok-sok tízezernyi tábori levlap volt azokba beszorítva, és roppant szaporátlan munka volt a részletes feldolgozás. Ezt rendkívüli szolgálatban az éjjeli szolgálatosok végezték. Előbb második szabadnapjuk délutánján, aztán délelőtt is, majd az első szabad délutánt is munkában töltötték. 180
