Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán

1916-ban az erdélyi háború idején a főhadiszállás is itt volt egy pár napig. Generaloberst von Seekt volt a főparancsnok, akitől megkaptam a parancsot, hogy 14 napig semmiféle postaküldeményt nem szabad továbbítani. Mivel én már értesültem arról, hogy előzőleg Szegeden és Temesvárt is ugyanilyen rendelkezésből milyen nagy bajok keletkeztek, és mennyire megkárosult a közönség, átmentem tisztelegni, és felkértem, hogy enyhítse a véleményem szerint túl szigorú rendelkezést. Lealkudtam 3 napra, azalatt azonban mindent feldolgoztunk, és a határidő lejártának percében mindent továbbküldtünk. Ugyanakkor három német és egy osztrák tábori posta is működött itt, melyeknek minden anyagát mi adtuk át, és mi is vettük át zárlataikat. A német kartársak nagy rendet tartottak, de annál kedélyesebben ment az osztrák sógornál.

1918 őszén már a fegyelem bomlásának jelei kezdtek mutatkozni a német katonáknál. Szabadságra hazatérő legények a peronon fekvő tábori csomaggarmadákat meglopták, és már senki nem mert emiatt szólni, oly erőszakosan és fenyegetőleg viselkedtek. De baj volt már Budapesten is. A Keleti pályaudvaron házmagasságban állt a csomag, ott stokkoltak. Nálunk még rend és fegyelem volt, tehát segítségükre mentünk. Elvállaltam napi 10 mellékkocsi feldolgoztatását. Három szolgánk járt érte Pestre, és itt a postavágányokon naponta 20-22 vagon csomag állt, és lett feldolgozva.

De egyszerre baj történt: Útközben Mezőkeresztes és Nagyvárad között azokon a kocsikon, amelyeken fékberendezés volt, valaki fűrésszel lyukat vágott, és a kocsik tartalmát megdézsmálta. Be is akartam szüntetni a budapestiek kisegítését. Akkor jelentkezett nálam egy Spitzer nevű helybeli főhadnagy, aki sebesülés miatt itthon volt mint lábadozó, és felajánlotta, hogy kézre keríti a tetteseket. O hasonló esetben a megszállt olasz területen már jó sikert ért el. Beleegyeztem, és ő 4-5 nap alatt kézre kerítette a tolvajokat, borsi és püspöki emberek voltak, és orgazdáikat, két Zöldfa utcai kereskedőt is, akiket átadott a rendőrségnek.

1918. október 31 -ig a Nagyvárad 2 hivatalnál mindenki becsületesen teljesítette a kötelességét, és itt semmiféle zavar nem fordult elő. De jött a vég, a főváros idegei felmondták a szolgálatot! 1918. november 1-jén Siket Traján főigazgatónk behivatott értekezletre engemet és a főnökhelyettes Novák főtisztet. Az ő fogadótermében gyűltünk össze főtisztviselők, ahol a főigazgató tudtunkra adta az előző napon Budapesten történteket: forradalom tört ki, a királyság megszűnik, nemzeti tanács vette át a hatalmat, amely mindenkitől engedelmességet követel. O az erről szóló táviratra már a személyzet nevében válaszolt is, és csatlakozását jelentette be. Éjjel 40 távirat érkezett ez értelemben a különböző hatóságok címére, és ő azokat már le is kézbesítette.

Előadására síri csend volt a válasz. Mivel senkinek sem volt mondanivalója, én mint az ott lévők közt legidősebb, elmondtam nézetemet. Előbb megkérdeztem Sikettől, hogy mielőtt állást foglat, beszélt-e a Vezérigazgatósággal. Nem kaptunk összeköttetést! - volt a válasz. És a szomszédos kerületi igazgatókkal? Azokkal sem! Erre kijelentettem, hogy énelőttem nincs más út, mint az egyenes, hű maradok első eskümhöz, mely a királyhoz és a magyar alkotmányhoz köt.

Nyomban ezután felhívták a főigazgatót távbeszélőn a kolozsvári, temesvári és kassai igazgatók - ott nem nyelték le olyan könnyen a pesti maszlagot és mint rangidősebbtől véleményét kérték, hogy lekézbesíttessék-e a 40 táviratot. Siket a fait accomplit27 tudatta

27 Fait accompli (e: fetákompli): befejezett, megmásíthatatlan tény.

181