Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán

Én nem voltam kapható a mulatozásra. Intő példa volt előttem hivatali elődöm, Erdődy Sándor sorsa, aki a Medve pártolásának az árát adta meg korai halálával. Én nagyon el voltam foglalva hivatalommal és kertemmel, feleségem pedig gazdasszonykodásával és az apró szentekkel, két szép fiacskánkkal. Jó táncos körünk is volt. Feleségemnek egy nagynénje is odaköltözött, nyugdíjas főtisztviselő özvegye, és így a rokonság, meg 5-6 tisztviselőcsalád elég ismeretség volt.

Az idő pedig repült, az évek múltak. Ha idilli csendben, békében is. 1895-ben látogatott meg bennünket új igazgatónk, Schöpflin Ágoston. A hivatalban a szolgálat menete nagyon tetszett neki, de nem tetszett az ódon, boltíves és nem elég világos hivatali helyiség. Hívásomra, hogy: Tessék beljebb jönni a kincstári épületbe, bent minden szép! Azt felelte: Mit várhatok én ebben az ócskaságban szépet? De amikor aztán a folyosóra kijött, meglepetten felkiáltott: Ah, ezt nem vártam! De szép is volt minálunk. A hosszú és széles nyílt folyosó párkányán a feleségem sok-sok nyíló cserepes virága, az oszlopokon futórózsa és szőlő felváltva, lent a kertben minden virágos, és száz rózsafa éppen az első virágzás teljes pompájában. Hátrább a méhesem, veteményes és gyümölcsöskertem. Egy nagy régi kőfal kerítette be az egész helyet, az is felfuttatva nemes szőlővel. Apostaház magaslaton van, és a folyosóról szép kilátás nyílik a Kraszna völgyére és a Púpos nevű erdős hegyoldalra. A feleségem lent játszott a két kisfiámmal a kertben. Az igazgató úr aztán kérésünkre velünk töltötte az estét. Nagyon tetszett neki otthonunk, és családi életünk. Na kedves fiatalok! - szólt. Minden dicséretet megérdemelnek azért, hogy ebből az ócskaságból egy ilyen paradicsomot csináltak, de barátkozzanak meg azzal a gondolattal, hogy innen el kell menni, mert a főnökúrra nagyobb feladatot akarok bízni. Megköszöntük, de kértük, hogy addig maradhassunk ott, míg a kisfiúk felcseperednek. Én magam is azon leszek, hogy iskolájukat egy helyen végezhessék, mert Somlyón csak négy gimnázium van (azóta már 8 osztályú), és pár év múlva jelentkezni fogok egy nagyobb feladatra.

1899-ben bementem Váradra, onnan Budapestre, és kértem, hogy nagyobb városba mehessek főnöknek. Szalay Péter, a vezérigazgató megkérdezett, hogy hova mennék legszívesebben. Feleltem: Ha arról van szó mindenesetre haza Váradra, ha ott nekem való beosztást kaphatok. Ezt meg is ígérte. 1900 elején aztán levelet kaptam Rutter Emil tanácsostól, hogy volna-e kedvem megcserélni főnökségemet egy kerületi biztosi állással. Ha igen, úgy áthelyeznek Váradra. Hogy hazatérhessük, és mert ezt lépcsőnek tekintettem a további előmenetelre, beleegyeztem. Megkaptam áthelyezési és megbízatási rendeletei- met. Arad, Békés, Csanád megyék és Bihar déli része lett a kerületem. Elbúcsúztunk tehát a kedves Szilágysomlyótól, és ott lévő jóembereinktől, és 1900. március 20-án hazaköltöztünk Nagyváradra.

Ismét otthon Váradon

Szilágysomlyóra helyettem Hromkovits Endre főtiszt ment ki, akinek váradi lakását átvettem, abba költöztünk. Őszintén bevallom, hogy a biztosi szolgálatot nem szerettem. Ez volt az egyetlen beosztásom, ahol nem éreztem magamat otthonosnak. Hiába! Ha az ember 12 éven át mindig otthon ül a családja között, már nem jól esik havonta 3-4 heti távoliét, és minden este más kocsmában való megszállás. De jó iskola volt a félévi biztoskodás is. 60-70 hivatalt megrovancsoltam, ez jó alkalom volt az összehasonlításra.

171