Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1999-2000
Bélyegmúzeumi gyűjtemények - Angyal Erzsébet: A magyar bélyeggrafika és a grafikai gyűjtemény
Angyal Erzsébet A magyar bélyeggrafika és a grafikai gyűjtemény A magyar bélyeggrafika kezdetei korábbiak, mint a magyarországi bélyegkiadás, sőt még a magyarországi bélyeghasználatot is megelőzik. A filatelisták 1923-ban szerezhettek először tudomást Than Mór 1848-as bélyegtervének létéről, melyet Jászai Emánuel János A magyar bélyeg szaklap Magyarország területén forgalomban volt bélyegek 1850-1871 című cikksorozatának első részében említ. A rövid hír olyan érdeklődést keltett, hogy Jászai egy év múlva, egy részletezőbb írás keretében, a birtokában lévő eredeti tollrajz felhasználásával készült esszét ajánlta az érdeklődők figyelmébe. A tervrajz 1969-ig maradt a család birtokában, ekkor a Magyar Posta Vállalat megvásárolta a Bélyegmúzeum számára. Azóta az állandó kiállításban látható féltett kincse a múzeumnak. Nagyobb nyilvánosságot és hangsúlyt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára rendezett időszaki kiállításunkon és az 1998-as bélyegnapi kiállításon kapott.1 A Bélyegmúzeum grafikai gyűjteményét az 1993-as évkönyvben, röviddel az után, hogy kezelésére megbízást kaptam, már ismertettem. Most arról szeretnék részletesebben szólni, hogyan alakult a grafikusok szemlélete, gyakorlata, grafikai technikája; milyen szempontok érvényesülnek a magyar posta bélyegkiadási tevékenységében a bélyegtervek készíttetésénél; s mindez miként mutatkozik meg gyűjteményünkben. A bélyeget ketten csinálják, a tervező és a nyomda - kezdi cikkét a Filatéliai Szemle 1985. decemberi számában Simon Gy. Ferenc, majd, minthogy cikkében főként a metszett bélyegekről szól, hozzáveszi harmadiknak a metszőt. Nem említi a bélyeg csinálói között a megrendelőt: a postát. Pedig a megrendelő az alkalmazott grafika e speciális területén a tartalmi, formai és technikai feltételek előírásával jelentős részben meghatározza egy-egy bélyeg milyenségét. Annyira, hogy kezdetben nem is tartották fontosnak a nagyközönség tudomására hozni, ki is volt a bélyeg tervezője, azon a tervező neve nem szerepelt, azt a forgalomba bocsátást hivatalosan közzétevő Postai Rendeletek Tára sem említette. Ez a gyakorlat csak 1940 körül változott. A bélyegtervezők iránti érdeklődés, munkájuk és művészetük értékelése bár változott az idők folyamán, alapvetően szerény maradt. A filatélia és a művészettörténet figyelmére egyaránt számot tartó, a kettő határán alkotó grafikusművészek mindkét területen a perifériára szorultak. Közülük többnyire nem azok a legismertebbek, akik bélyegtervezőként jelentős életművet hagytak maguk után, hanem azok, akik a képzőművészet egyéb területein szereztek nevet maguknak. Munkásságuk méltatásánál a bélyegtervezői tevékenység, ha egyáltalán említésre kerül, csupán egy-két szóval, mintegy kuriózumként szerepel. A bélyeggrafika igazi jelentőségének felismerése még várat magára, bár történtek már előrelépések. Néhány korábbi írás, főként Czakó Elemér munkái mellett Simon Gy. Ferenc Műteremlátogatás rovata érdemel említést az általa szerkesztett Filatéliai Szemlében, Molnár László 1 Ennek kapcsán jelent meg a becses darabról Lukács Klára írása az 1998-as évkönyvünkben. 148
