Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998
Borsos Károly: Történelmünk önkényes elemzése
Második előszó Megnéztük Szabó Magda Meráni fiú című darabját. A meráni fiú, mint ismeretes, a fiatal IV. Béla királyunk. A darab a tatárjárás előtti állapotokat tárgyalja, melyet áthat a tatárok jövetelének súlyos gondja. A veszély nagy, ennek hatására a vélemények szélsőségessé polarizálódnak, az események a kunok királyának, Kötönynek meggyilkolásáig vezetnek. A kunokat ezzel nyílt belső ellenséggé sikerült tenni, fogy az ország ereje, a tatárseregek pedig átlépik a határt. Az előadás után, amíg lányomékat a villamosmegállóig kísértem, unokám feltette a kérdést: Mondd nagyapu, mi mindig ilyen hülyék voltunk? Szerencsére nem kellett azonnal válaszolnom, befutott villamosuk, én is elindultam haza. Töprengtem a kérdésen, annak megfogalmazásán, „mi mindig ilyen hülyék voltunk A kérdésen túl ez ítélet is volt, hiszen egy 11 éves kislány már sok mindent hall az I. és II. világháborúról a televízióban, az iskolában a már említett fekete-fehér népi játék szabályai szerinti előadásokban. „Mi mindig ilyen hülyék voltunk?” - merült fel bennem újra, meg újra a kérdés. A nemleges válasz hamar megfogalmazódott, de miért igaz a nem? Indokolni kell elfogadható módon a nem helyességét. Álmatlan éjszakám volt, otthon egymás után szedtem elő jól vagy kevésbé jól ismert könyveimet, keresve a nem igazolását. Hajnal felé lefeküdtem, aludtam is, nem is, nevek, évszámok, párhuzamok, képek és nézetek áramlottak össze-vissza, és reggelre kialakult a nem igazolása. A „nem” igazolása Nekünk lényegében kétsíkú történelmünk van, és mivel ebből valamilyen sajátos ítélet alapján a felsőnek minősített szintet tanítjuk, tanuljuk, ábrázoljuk; szükségszerű, hogy történelmi szemléletünk torzított. Az alsónak minősített szint felett átsiklunk, pedig talán ez volna a lényegesebb. A felső szintet az jelenti, amikor a nem velünk egy súlycsoportba tartozó nemzetekkel állunk kapcsolatban vagy mint szövetséges vagy mint ellenfél. A második szint, amikor velünk egy súlycsoportba tartozókkal küzdünk vagy szövetkezünk. Tankönyveink az első szintről szólnak, a másodikat éppen csak érintik, és nem tárgyalják az események folyamatosságában. Egyébként a felső síkot is túlságosan leegyszerűsítjük előtérbe helyezve a katasztrófákat. A két szint szétválasztásával eleve torzót nézünk, és ha még ezt sem az események saját korába helyezkedve vizsgáljuk, hanem kis- lányos humanizmusból származó borzongással, akkor ebből sok jó nem születhet, a fekete-fehér játék egyértelmű megoldásokat eredményezhet. A második szinten kitűnően működtünk. Nézzük például Horvátországot. Nem teljesen békés eszközökkel és családi kapcsolatok révén Szent László korától együtt él e két ország. A kapcsolat nem éppen súrlódásmentes, de a problémák nem nagyobbak, mint Európában bárhol a középkori területszerzéseknél. Ez a kapcsolat még nagyobb terhelést is kibírt. Amikor IV. Béla a tatárok elől Dalmáciába menekült, elfoghatták és kiadhatták volna a tatároknak. Nemcsak, hogy ezt nem tették, hanem később, a velencei hódítások idején IV. Béla lányainak koporsóját az ellenség elől elrejtették. II. Lajos halála után, 132
