Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998
Hernitz Ferenc: A soproni posta- és távközléstörténeti gyűjtemény
ság területén, A Soproni Postaigazgatósághoz tartozó posták a Duna bal partján 1892- 1918 és 1938-1945 között, A Győr-Sopron-Ébenfurti Vasút és a MÁV hírközlési vezetékei a posta fenntartásában, Vas megye távíró- és távbeszélő-hálózatának története. A Soproni Postaigazgatóság felkérésére Hollósy Elek megkezdte a három kötetre tervezett, A Soproni Postaigazgatóság története című monográfia megírását. Az 1945 és 1990 közötti éveket bemutató összefoglalás első kötetei (1945-1960) készültek el. A MATÁV Rt. Soproni Igazgatósága lapjában, a Táv-Közlésben Tarcsay László írt több távközléstörténeti cikket. A postaigazgatóságon keresztül elég gyakori a postahivatalok történetére vonatkozó adatok szolgáltatása. A gyűjteménytárban az alábbi rendszerben helyeztem el a tárgyi és a dokumentációs anyagot. Az előtérben tartóvasakkal felszerelt távbeszélőoszlop és föld alá helyezhető erősítőtartály van elhelyezve. Az első helyiségben a légvezetékes és kábeles távbeszélő-hálózat tárgyi gyűjteménye található. A raktári polcokon LB központok, pénzbedobós készülékek, átviteltechnikai, valamint vezetékes rádió-berendezések láthatók. Gazdag gyűjtemény van automata alközpontokból, mérőműszerekből. Teljes sorozatból áll a postahivatali kisgépek gyűjteménye. A második helyiség egy részét a salgóállványon kartondobozokban elhelyezett dokumentációs gyűjtemény foglalja el. Ezek részben személyi, részben igazgatósági iratok és különböző beruházások kiviteli tervei. A helyiség többi részét távíró-, távbeszélő-, átviteltechnikai és mikrohullámú készülékek töltik ki. A fali készülékek falra szerelve, az asztaliak tárlóban láthatók. Külön gyűjtemény van jelfogókból és kapcsológépekből. A falakon régi fényképek vezetnek vissza a múltba. A harmadik szobában elsősorban a postai emlékek vannak elhelyezVe. A falakon képek, térképek. Tárlóban hely- és keletbélyegzők, egyéb postai bélyegzők, pecsétnyomók, levélmérlegek láthatók. A nyolc darab 1913-ból származó irodaszekrényben postahivatali tárgyak, a könyvtár, a folyóirat-gyűjtemény, a rajz- és térképtár, az utolsó szekrényben fotógyűjtemény, fotónegatívok és aprónyomtatványok nyertek elhelyezést. A pénztári vasládában régi levelek, futott nyomtatványok, különféle levél- és kocsipostai küldemények találhatók. Ez az utóbbi helyiség egyben munkaszoba is. A gyűjteményt telefonon történt egyeztetés után minden érdeklődő meglátogathatja. Gyakori vendégeink a postaforgalmi szakközépiskola és a levelező postatiszti tanfolyam hallgatói. A posta és a távközlés történeti múltjának feltárására és őrzésére 1895 óta többször hangzott el, jelent meg felkérés. A postás társadalom ajándékaiból, munkájából összeálltak a gyűjtemények. Ha körülnézünk minden írás, minden tárgy egy-egy személyhez, hivatalhoz vagy üzemhez vezet. Már rég elfelejtett események elevenednek fel. Mennyi minden történt azóta, hogy a postalegény lóháton vitte a levelet. Ezek a történések, változások most itt vannak az iratokban és tárgyakban. A soproni posta- és távközléstörténeti gyűjtemény fenntartói a Magyar Posta Rt. Soproni Igazgatósága és a MATÁV Rt. Nyugat-magyarországi Műszaki Igazgatósága. E két intézmény biztosítja a helyet, a világítást, a fűtést és a gyűjtési lehetőséget. A gyűjteménykezelő muzeológus a Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány munkatársa, aki ezúton is ígéri, hogy az évkönyv hasábjain rendszeresen hírt ad a soproni „gyűjteményről"’. 129