Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997

Hajdú József: A hangrögzítés rövid története

A lemezeken rögzített műsor (műfajilag) mindinkább a hangszeres zene irányába tolódott el. 1904-ben megjelenik a hanglemezstúdióban a korszak első világhírű karmestere, Arthur Nikisch3 a Berlini Filharmonikusok élén, majd őt követi minden idők talán legismertebb és legelismertebb karmestere, az olasz Arturo Toscanini4 1920-ban. Megjelenésük a stúdiókban óriási jelentőségű, hiszen a legjobb énekesek után a legkiválóbb dirigenseket is megnyerte magának a gramofon.

Parlophone hanglemez és Brunswick hanglemez címkéje

1922-ben új hangközvetítő berendezés jelenik meg: a rádió. Az elektroncsöves erősítőn és hangszórón át megszólaló zene minősége jobb volt, mint az eddig legjobbnak tartott gramofonhang. Világossá vált, hogy az akusztikus eljárásról mielőbb át kell térni a jobb minőséget adó elektromos hangközvetítési eljárásra. Ilyen irányú kísérletek már korábban is voltak; az első, elektromos hangrögzítéssel készült felvételt azonban csak 1920-ban készítették a Westminster székesegyházban. Ez volt az első eset, hogy a hangot a hangforrástól távol, hallótávolságon kívül, egy közeli garázsban elhelyezett szerkezet rögzítette.

Erre a kísérletre Amerika egyik vezető távközlési cége, a Bell Telephone Laboratories is felfigyelt. Közel négyévi kutató-fejlesztő munka után, 1924 tavaszán mutatták be az elektromechanikus felvételi eljárást, amit kezdetben csekély érdeklődéssel fogadtak a lemezgyárak. Végül 1925 vége felé kerültek a boltokba az első elektromosan felvett leme3 Nikisch, Arthur (1855-1922). A magyar származású kiváló karmester Lébényszentmiklóson született, s zenei tanulmányait a bécsi konzervatóriumban kezdte meg. Tanulmányai végeztével a lipcsei városi színházhoz szerződött, ahol tíz évet töltött előbb másod-, majd első karmesterként. Sikerekben gazdag pályájának további főbb állomásai: 1889-1893 Boston, 1893-1895 Budapest (gróf Zichy Géza meghívására a budapesti Operaház igazgatója), 1895-től a lipcsei Gewandhaus, majd a Berlini Filharmonikusok karnagya, ez utóbbi zenekar a működése alatt vált világhírűvé.

4 Toscanini, Arturo (1867-1957) világhírű olasz karmester. Kilencéves korában kezdi meg zenei tanulmányait Parolában, később Milánóban folytatja. Karmesteri pályafutásának legfőbb állomásai: 1898-1907 Milánó, 1908-1915 Metropolitan, New York, 1929-1936 a New York-i Filharmonikusok vezető karnagya, 1936-1954 az NBC (National Broadcasting Corporation) Szimfonikusok vezetője. Számos turnét tett Európában éppúgy, mint a tengerentúlon. Budapesten is többször járt, Kodály neki ajánlotta Nyári este című szerzeményét (1930), Psalmus Hungaricusát (1934) is Toscanini vitte diadalra.

82