Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997
Hajdú József: A hangrögzítés rövid története
zek, de túl nagy reklámot nem csináltak nekik, nehogy eladhatatlanná váljanak a régebbi gyártmányok. Az új korszak beköszöntének szinte jelképes eseménye, hogy Edison fonográfja ezekben az években tűnik el véglegesen. A gramofoniparban éppúgy, mint a gazdasági élet minden területén, a húszas évek vége felé egyre súlyosodó válság kezdődik. Az 1932-ben eladott hanglemezek mennyisége az 1927. évinek mindössze 6%-a, miközben a rádióeladások lassú, de emelkedő tendenciát mutatnak. 1929-ben Amerika legnagyobb gramofontársasága, a Victor egyesül a legnagyobb rádiótársasággal, az RCA-val (Radio Corporation of America). Európában hasonló folyamat zajlott le. A gazdasági viszonyok romlása, a forgalom visszaesése a tőkeszegény kisvállalatokat a csőd szélére sodorta. A nyugat-európai hanglemezipar legnagyobb része egyetlen óriási vállalattá olvadt össze. 1931-ben alakult meg londoni székhellyel az Electric & Musical Industries Ltd, vagy ahogy mindenki ismeri, az EMI. Ebbe tartozott az európai nagyvállalatok közül a HMV (His Master’s Voice), a Columbia, a Pathé stb. A nagyvállalatok közül egyedül a német Deutsche Grammophon- Polydor vállalat tudta csak megőrizni függetlenségét ezekben az időkben. Noha 1925-től már árultak elektromos felvételi eljárással készült lemezeket, az első rádióhoz csatlakoztatható elektromos lemezjátszót csak 1929-ben hozta forgalomba az amerikai Columbia vállalat. Alacsony ára és egyszerű konstrukciója miatt azonban az RCA-Victor 1934-ben piacra dobott gépe terjedt el széles körben. Az elektromos lemezjátszó nyugvópontot jelentett a rádió és a gramofon közötti versengésben, hiszen a kétféle elektroakusztikus szerkezet szervesen kiegészítette egymást. Mindazok, akik egy évtizeddel korábban biztosra vették, hogy a gramofont rövid időn belül kiszorítja a rádió, csodálkozva vehették tudomásul, hogy 1938-ban több hanglemezt vásároltak az emberek, mint a gramofon történetében addig bármikor. A hanglemezgyártás legfontosabb alapanyaga, a sellak főként Indiából érkezett a világ minden tájára. A háború kitörésével életbelépő anyagtakarékossági rendszabályok, a szállítási nehézségek, majd az egyre nagyobb területre kiterjedő harci események a sellak utánpótlását az addigi szállítások töredékére csökkentették. A hiányzó sellak pótlására egyre inkább műanyagokat alkalmaztak, amelyek kevésbé állták a lejátszás mechanikai igénybevételét. Ezen az elektromos hangszedők súlyának csökkentésével, szerkezetük miniatürizálásával lehetett segíteni. A barázdákat letapogató és lemezoldalanként cserélt acéltű nehézkes befogószerkezetével együtt eltűnt, és helyét a hangszedőbe tartósan beépített és csere nélkül több ezer lemezoldalt lejátszó, gondosan megmunkált zafír- vagy gyémánttű foglalta el. A német AEG (Allgemeine Elektrozitäts Gesellschaft) vállalat már 1935-ben piacra dobta első mágneses hangrögzítő-berendezését, a „Magnetophon”-1. Tökéletesített változata 1940-ben jelent meg, és stúdiócélra minden más hangrögzítő-eljárásnál alkalmasabb volt. A nagyközönség számára házi használatra azonban bonyolult, nagyméretű és drága volt. 1945 után a német eredményeken elindulva a világ minden részén lázas munka indult meg a kisméretű, házi használatra alkalmas mágneses hangrögzítő-készülékek létrehozására. Várható volt, hogy a gramofon újra veszedelmes versenytársat kap. A tökéletesített magnetofonok hatására megint a hanglemez közeli eltűnését jósolták, mint 1922-ben, a rádió megjelenésekor. 83
