Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997
Krizsákné Farkas Piroska: Telejubileumok
Tomcsányi Béla munka közben Tomcsányi Béla 1897. június 2-án született Rimaszombaton. A budapesti VIII. kerületi Állami Főgimnáziumban 1915-ben jelesen érettségizett, és egyidejűleg végzett a Zeneakadémia hegedűszakán. 1915. október és 1918. november között katonai szolgálatot teljesített, elvégezte a honvédelmi távírótiszti iskolát. Leszerelése után tanulmányait a Műegyetemen folytatta. Fényképezéssel és festéssel foglalkozott. Alapító tagja volt az Amatőr Fotóklubnak, amelynek kiállításain 1920-ban ezüst-, 1922 és 1924-ben aranyérmet nyert. Műszaki pályafutását a Posta Kísérleti Állomáson 1926. november 15-én kezdte meg. Első munkája a székesfehérvári adóállomás modelljének megtervezése volt. Később aTele- fonhírmondó Rákóczi úti stúdiójának erősítőjébe helyezték át, innen került 1928. október 25-én a Sándor u. 7. szám alatt épült Magyar Rádió önálló új stúdiójába. A stúdió műszaki berendezéseit a Magyar Királyi Posta működtette. Tomcsányi Béla a stúdió részére készített szünetjeladót, pontosidőt jelző készüléket, hordozható kétmikrofonos erősítőt. A rádióban ebben az időben élő adások voltak. Hiányzott az az eszköz, amivel rögzíteni tudták volna a műsorokat. Erre az 1930-as évek elején a viaszlemezvágó segítségével nyílt lehetőség. Tomcsányi Béla számtalan viaszlemezt készített. Később megtervezte a rádió első két- tányéros pick-uppal dolgozó motorikus meghajtású gramofon-adókészüléket. A Magyar Rádió és a Magyar Nemzeti Múzeum közös akciójában kb. 200 db néprajzi hanglemezt készített, amelyek Pátria-lemez néven jeles hangtörténeti emlékeink. 46