Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1995

Garai László: A Diósdi Rádióállomás születése

elvállalta volna. Akkori vezérigazgatónk, dr. Udvarhelyi Ödön azonban semmiképpen nem akarta a szükséges költséget vállalni. Kapóra jött, hogy kiutazott Amerikába és helyettese, aki akkor még nagy barátja volt a rádiózás fejlesztésének, mert korábban lelkes rádióamatőr volt, vállalta a megrendelés ódiumát. A vezérigazgató jó pár hónapig távol volt, és tanulmányútja során Amerikában szinte kizárólag rombuszantennákat látott. Mi az időt gyorsan kihasználtuk és mire hazajött, már láthatta a felállított tornyokat, nem is kettőt, hanem hetet.

Váratlan diósdi látogatása során a sok torony láttán éktelen haragra gerjedt, és a szegény állomásvezetőt táncoltatta, aki az egészről nem tehetett. Vesztemre pont ekkor érem én is ki az állomásra és látva a vezéri kocsit, érdeklődtem a szolgálatosnál, hogy ki van itt. Elmondták, hogy a vezér van itt és rettenetesen dühös, kint veszekszik az antennáknál. Gondoltam, hogy az első harag elől jobb kitérni, és visszaballagtam saját szolgálati kocsimhoz, melyet abban az időben magam vezettem és el akartam vonulni. Az antennáktól azonban jól lehetett látni érkezésemet és angolos távozásomat is. A piros kerekű, zöld színű, hátul rolós kis DKW-ról a postánál mindenki tudta, hogy ki ül benne. Mikor elértem a Nagytétény és Törökbálint közti országutat, visszanéztem és láttam, hogy a vezéri kocsi is indul utánam. Most már csak azért sem akartam találkozni. így aztán Érd felé fordulva legurultam a strandig és itt elbolyongtam a kis utcák útvesztőiben. A fekete kocsit még láttam, amint szintén Érd felé fordult, de már elkerültek engem.

A történet ma furcsán hangzik, de tudni kell azt is, hogy a legtöbben egészen fiatal emberek voltunk. A vezérigazgató és én magam is a harmincas éveinket tapostuk, nem rajtunk múlott, hogy képességeinket a feladatok kicsit mindig felülmúlták. Udvarhelyi vezérigazgató fiatal jogász volt a postánál, amikor repülős tisztként bevonult katonának. A háború utolsó hónapjait - mint katonaszökevény - bujkálva töltötte. A Kisgazdapárttal meglévő kapcsolatai emelték őt a posta élére. Honnan tudhatta volna, hogy a dipólsorok a teljes energiát kisugározzák, míg a rombuszok csak az energia felét. Nem tudhatta, hogy a nyalábolás tízszer jobb és a kilövés majdnem vízszintes a dipólsoroknál. Mindezt azért valaki elmondhatta neki, mert a megkergetés után soha egy szót sem szólt erről az egész ügyről.

Szerencsés baleset

Az antennatornyok újjáépítése nagy gondot okozott. Az egész országban felrobbantották az adóállomások tornyait. Mindössze a két székesfehérvári 150 méteres torony maradt állva, de ezek is sérült állapotban voltak.

A diósdi tornyok felállítását is a MÁVAG gyár végezte. Statikus mérnökök nem voltak. A munkát szakmunkás csoportvezető tervezte meg és vezette. A csoport kizárólag alkalmi munkásokból állott. Az anyagok és szerszámok szállítása is nagy gondot okozott, mert nem voltak járművek.

Kodolányi Gyulával - aki akkor főosztályvezető volt a Postavezérigazgatóságon - elhatároztuk, hogy egy nagy torony felállítását megnézzük Diósdon. Egy reggel, akkori szokások szerint, feleségeinket is magunkkal vittük. A helyszínre érve, a munkahelytől kissé távolabb helyezkedtünk el, hogy a megfelelő áttekintésünk meg legyen.

130