Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1994

Nikodém Gabriella: Csak az alkotás igazolja a létet

sokkal. Izgalmas feladat, hiszen ez az a műfaj, amivel naponta kapcsolatba kerül minden ember. Az én életemben is naponta jelentkezik, mert elég sok helyről megkeresnek levél­ben, és a legnagyobb öröm ezt a saját bélyegemmel viszonozni. A levél egy kultúrát képvisel. Gondoljon arra, hogy a múlt században milyen gyönyörű kézírással, milyen gyönyörű formában leveleztek, és hogy mára mennyire megkopott és mennyire mechani­kussá vált a dolog. Ez persze részben az automatikus irányításnak is köszönhető, de fel­tétlenül tenni kell az elszürkülés ellen. A bélyeg egy embléma. Az egész technikai, szel­lemi kultúra mögötte van. Ha megjelenik egy bélyeg Bem Józsefről, az kulturális kapcso­latokat, politikai kapcsolatokat, tehetséges embert, szóval mindent feltételez. Ezeket össze­gyűjti egy gyújtópontba, mint a lencse a napsugarakat. Annak égetni kell, akkor jó, ha meggyújtja a papírt, meggyújtja azt a borítékot amit felbélyegzünk vele. Minden attól függ, hogy kellő hőfokon csinálja-e az ember, a felelősség nagy, hiszen a végeredmény átmegy a köztudatba.- Az automatikus levélirányítás korában látja-e a bélyeg jövőjét ?- Ez olyan, mint a Gutenberg galaxis, el akarják temetni, de nem lehet. Repülőn köz­lekedünk, de nem a gép a jelkép, hanem a szárnyára fölrajzolt embléma.- Jelentenek-e problémát a bélyeg speciális korlátái, a méret, a téma, a műfaj kötöttségei?- Biztos, hogy olyan mint gúzsba kötve táncolni, de pont ezért nem mindenki képes erre a feladatra. A műfaji kötöttségek között való lavírozás izgalmas feladat, amelyben nagy szerepe van az intuíciónak.- Milyen technikával dolgozik legszívesebben?- Ez változó, mindig a tárgy határozza meg. Nagyzenekarra, kamaramuzsikára, de egy szál hegedűre is lehet remekművet írni. Gondoljon például a Newton-bélyegre, vonalra van építve, és egyben Newton rendszerének világos előadásmódjára. Az volt a célom, hogy érthető legyen miről beszélek és nem a technika dominált. Egy szál vonóval cincog- tam el amit jónak láttam. Aztán lehet nagyzenekarral is működni, de ez nem az én műfa­jom. Inkább énekhanggal dolgozom. Én csinálom a partitúrát, a nyomda pedig zenekar­ként lejátssza. Hogy fals lesz-e vagy sem, az együttműködésen, gyakorláson is múlik, de fontos, hogy tudjak gondolkodni a zenekar fejével.- 1988-ban a 38. Párizsi Őszi Szalon Európai Filatéliai Művészeti Nagydíját az or­vostudomány nagy úttörői című bélyegsorozata nyerte. Mondana néhány szót erről a munkájáról?- Ez az egyetlen bélyegsorozatom, amely nem megrendelésre készült, hanem az én prepozícióm volt. Az ötlet egy barátommal való beszélgetés során vetődött fel, aki akkor a MEDIMPEX-nél dolgozott propagandistaként. Az volt a kérdés, hogyan lehetne áttéte­les módon fölkelteni az érdeklődést magyar gyógyszerek iránt. Akkor jutott eszembe, hogy hiszen volt nekünk egy Semmelweisünk, csinálhatnánk egy orvos sorozatot limitált példány számban, amit aztán a legjobb ügyfeleiknek elküldhetnek. Akkor már voltam olyan harmonikus kapcsolatban a postával, hogy előállhattam egy ilyen ajánlattal. 1987- ben megjelent a sorozat első, 1989-ben a második öt bélyege. Hogy miért lett jó? Mert a bennem lévő feszültség olyan nagy volt, és a téma is annyira érdekelt, hogy nagyon jót szerettem volna csinálni. Az anyag gyönyörű, ráadásul mindenki szimpatikus volt nekem Hippokratésztól Semmelweisig. A technika megválasztásánál egyértelmű volt, hogy réz­karcot csinálok. Fontos volt, hogy exkluzív megjelenésű önmagában is értékes sorozat le­34

Next

/
Thumbnails
Contents