Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1993

Tanulmányok és tervek - Kovács Gergelyné: Mit vár egy múzeum a belsőépítészettől

Tartalom és forma a múzeumi kiállításokban

A múzeumi belsőépítészet leglátványosabb feladata a kiállítási térképzés és az exponátu- mokat hordozó berendezések megtervezése, a muzeológia megfogalmazta tartalom formai megjelenítése. A tartalom és a forma kölcsönhatásait - gazdagítás vagy ellehetetlenítés - a kiállítási koncepció nagymértékben befolyásolja. Három jellegzetes alaptípust érdemes megvizsgálnunk közelebbről.

Az enciklopédikus kiállítások kronologikus, didaktikus pontosságra törekedve az adott témakörben minden tárgyat és dokumentumot olyan sokaságban és sorozatban vezetnek elő, hogy a belsőépítész inkább egy csinos raktár, mintsem kiállítás tervezésére kényszerül. A látogató a tárgyak és dokumentumok végtelen sora között aránylag szűk közlekedési folyosón haladhat. Hamarosan rátör a morbus museaticus, a múzeumi halál, a bezártság és a befogadhatatlan sokaságú ismeretek élményével.

A kincs kiállítások a múzeumok legféltettebb, legértékesebb, olykor legnagyobb, legszebb, legrégibb stb. anyagait mutatják be. A belsőépítész mintegy díszlettervező, azok színpadi elővezetéséről gondoskodik. Nemcsak a megfelelő magasságú, mélységű pie- desztálról, de arról is, hogy a látogató megfelelő távolságból és a tárgy érinthetetlensége teljes biztosításával szemlélhesse a kincseket. (Ez sokszor olyan jól sikerül, hogy a katalógus képeiről több információt gyűjthet össze a kiállítás tárgyairól, mint személyes szemléletével.)

Az életkép kiállítások a múzeum falai közé kisebb múzeumokat telepítenek. A terekbe tájakat, épületeket varázsolnak, benépesítik tárgyakkal, dokumentumokkal, az élővilág preparátumaival, bábukkal, ünnepi és hétköznapi, ritka és tömeges tárgyakkal. A meg- elevenítést hang, fényefektusokkal segítik.

Az életkép kiállítások tájak, korok, stílusok megjelenítését kívánják meg a belsőépítésztől, mintegy művészettörténeti, történeti ismereteiből vizsgáztatják. A látogatók otthonosan mozognak az életképek között. A múlt korok életét köznapi léptékekben ismerhetik meg. Olykor még érzékszerveik számára is befogadhatóvá válik az idő, a formák, színek, hangok, illatok a megérinthető tárgyak elővezetésével. Ezekben a kiállításokban minden látogató talál érdeklődését kielégítő részleteket. Bizonyítására két vendégkönyvi bejegyzést idézek. 1976-ban a zürichi Landesmuseum 1500 m2-t kitevő történeti kiállításán az alábbi bejegyzést olvastam: “Nekem a legjobban a fonálgombolyagokkal játszó macskák tetszettek.” A másikat a hortobágyi pusztán lévő Meggyes - Csárdamúzeumban 1984- ben: “A kiállítás szép de a legjobb az, hogy a pitvarban füst szag van, a szobában birsalma és kovász illata keveredik, az ivóban pedig savanyú bor szaga terjeng.”

A nagyközönség múzeumi igényeit a vendégkönyvek bejegyzései és a tárlatot vezető muzeológusok tapasztalatai tárják fel és fogalmazzák meg. Kívánalmaik, szokásaik nemcsak a múzeumok, de a belsőépítészek számára is tanúságosak.

90