Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1993
Tanulmányok és tervek - Dr. Sebestyén Kálmán: Marosszék postája a XVIII. században
Marosszék postája a XVIII. században Az erdélyi levéltárak értékes magyar postatörténeti forrásanyagot őriznek, amelyek feldolgozásra, publikálásra várnak. Különösen számottevő a marosszéki és a Marosvásárhely városi levéltár postatörténeti forrásai, melyek a helytörténeti vonatkozásokon túl Erdély, Magyarország és a Habsburg Birodalom postáira is adatokat szolgáltatnak. Az alábbiakban az említett források felhasználásával részleteket közlünk Marosszék és Erdély XVIII. századi postatörténetéből. A XVII. század utolsó évtizedében, miután az Erdélyi Fejedelemség osztrák uralom alá került I. Lipót császár az országrész postaügyét, mint fejedelmi regálét, hűbérként a gróf Paar családnak adományozta és 1693-ban elrendelte: Nagyszebenben postaigazgatóságot létesítsenek és onnan három postajáratot indítsanak Brassóig, Kolozsváron át Somlyóig, Déván át a Temesi Bánság felé.1 A posta szervezetének kiépítésére az osztrákoknak ekkor kevés idejük maradt, ugyanis a Rákóczi szabadságharc (1703-1711) új hatalmi viszonyokat teremtett Erdélyben. A II. Rákóczi Ferenc által létesített állami hadiposta ebben az országrészben is működött, az un. “linea Transsylvaniae” a négy fővonal egyike volt.2 A szabadságharc ideje alatt azonban az erdélyi posta tevékenysége akadozott, a “fogadott posták” közül többen megszöktek. 1707 októberében a nagyszebeni Gubemium (Erdélyi Főkormányszék) utasította Marosszék vezetőit, hogy három eltávozott postaemberét kutassa fel és küldje vissza: “Marosszékből - szól az utasítás - lévén az országnak fogadott postái magyarosi Só Mihály, Farkas Márton és Tőkés András, kik is lovakkal és címerekkel együtt mentenek el. Azért kegyelmetek, ha a posták megvannak, lovakkal és címerekkel együtt külgye bé, semmi szín vagy pretexus alatt el ne mulassa. Ha pedig a posták elmentek, az címereket előkerestetvén külgye bé parancsoljuk autoritate.”3 A posta működését az alkalmas lovak hiánya is nehezítette. 1706-ban a Gubernium szerint Erdélyben postalovak alig vannak, 1709 szeptemberében pedig utasította Marosszéket a megállapított postaló beküldésére: “Most lévén azért a posták alá való lóra igen nagy szükség és szorulás - szólt a rendelkezés - comissionkat vevén kegyelmed azon hátra levő 1 postalovat mingyárt külgye bé ide Szebenbe postamester Rétsei István atyánkfia kezébe, s el ne mulassa.”4 A kuruc - labanc háború sok kárt okozott az országnak, a hadi események és az azt követő pestis megtizedelték a lakosságot, a városok, falvak egy része romokban hevert, az utak és hidak tönkrementek. A szabadságharc után megkezdődött az újjáépítés, 1714-ben császári rendelet intézkedett az utak, hidak rendbehozataláról, 1717-1719 között III. Károly parancsára az Olt völgyében megépítették a “Via Carolina”-t, mely a postaforgalom számára is járható volt és megkönnyítette Erdély kapcsolatát a Török Birodalommal és Havasalfölddel. 1722-ben III. Károly a postát az egész Habszburg Birodalomban császári felségjognak, regálénak nyilvánította és az erdélyi postát az osztrák legfelső postahatóság a császári és királyi postaigazgatóság fennhatósága alá rendelte. Nagyszebenben postaprefektorátus létesült, élén a prefektussal.5 A császári parancsnak megfelelően 1723-ban a Gubemium az erdélyi posták felül77
