Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1993

Centenáriumi évünk: Puskás Tivadar halálának és a Telefonhírmondó megindulásának 100. évfordulója - Krizsákné Farkas Piroska: A jubileumi év ünnepi eseményei

mondó az 1940-es évek közepéig működött, és végiggondolni is fárasztó, hányszor adhatott hírt az ország történelmi fordulóiról, sikereinkről, tragédiáinkról, keserves újrakezdéseinkről. Puskás Tivadar röviddel a Telefonhírmondó üzembeállítása után meghalt, keveset tapasztalhatott meg találmánya sikeréből. Talán joggal mondhatjuk tipikus magyar sors: létrehoz egy világszenzációt, elindít valami forradalmian újat, megteremti az elektronikus műsorközlés alapját, ami nélkül ma el sem tudjuk képzelni életünket, és nem szerez vagyont, nem vonul be a nagy tudósok és feltalálók Panteonjába, meghal és csaknem elfelejtik. Benne volt-e a hiba, vagy éppen mi hálátlan utókor nem becsüljük meg eléggé? S vajon nem az-e a sorsában a tipikusan magyar, ahogy a kortársak és utódok nem értették meg, nem becsülték kellőképpen meg, hajlamosak voltak az elfelejtésre? Vagy keressük az okot Puskás emlékének elhalványodására a magyar történelem fájdalmas fordulataiban, az egymást követő s mindig gyökeresen mást akaró korok váltakozásában? Hiszen valóban alig volt az elmúlt 100 évben néhány olyan esztendő, amely igazán kedvezett volna az alkotó elmének, a nagy és előremutató vívmányok megvalósításának. Az ország és népe mindig sürgős feladatokkal volt elfoglalva, mindig azért kellett küzdenünk, hogy felzárkózzunk a nálunk szerencsésebb sorsú népekhez, hogy behozzuk lemaradásunkat, s közben nem érünk rá észrevenni, hogy épp nálunk született meg valami új, valami világraszóló, hogy van egy találmány, amellyel mi vagyunk az élen. S ebben a mindig mások után loholó küszködésben arra sem futotta soha, hogy lángelméinket támogassuk, megteremtsük számukra azokat a feltételeket, amelyek képességeik kibontakoztatásához kívánatosak lennének. Elég talán Jedlik Ányosra és Kandó Kálmánra utalni, hogy csak a villamosság e két magyar géniuszát említsük, vagy gondoljunk a Bolyaiakra, hiszen végeláthatatlan a sora azoknak a kiváló magyar alkotóknak, mérnököknek, tudósoknak, művészeknek, feltalálóknak és kutatóknak, akik tehetségüket Magyarországon nem tudták kamatoztatni. Vagy ismeretlenek maradtak, vagy emigráltak, vagy a megbecsülés hiányában és a sanyarú körülmények miatt elkedvetlenedve nem folytatták tevékenységüket. Magyarország nem volt soha jó terep a zseniknek!

Azért is van nagy jelentősége annak, hogy ma, mikor Magyarországon ismét egy újrakezdés lendületében élünk, mikor ismét aktuális a felzárkózás programja, mikor tengernyi nehézségünk, gondunk-bajunk nyomaszt, megálljunk egy percre s ünnepeljünk. Tisztelettel emlékezzünk meg szakmánk egy zseniális alkotójáról, Puskás Tivadarról és korát megelőző, új horizontot megnyitó találmányáról. Legyünk büszkék arra, hogy emlékét ápolhatjuk, hogy a Telefonhírmondó utódát, a rádiózást Magyarországon szolgálhatjuk. Tanuljunk a minden akadályt legyőző alkotótól, munkálkodjunk abban a szellemben, amellyel létrehozta művét. S bízzunk benne, hogy munkánkkal mi is hozzájárulhatunk az újrakezdéshez, a felzárkózáshoz és ahhoz, hogy tehetséges honfitársaink Magyarországon kifejthessék képességeiket.

Tisztelt vendégeink! Az Antenna Hunária, A Magyar Távközlési Vállalat, a Magyar Rádió és a magam nevében köszönöm, hogy velünk ünnepelnek! Emelem poharamat Puskás Tivadar emlékére s mindazokra, akik munkáját folytatták és ma is folytatják! A Telefonhírmondóra, a múltra és a jövőre, a magyar elektronikus médiára!”

Szavai után Bartha József, az Antenna Hungária Rt. vezérigazgatója mondta el centenáriumi gondolatait, amit a Híradástechnika folyóirat 1993. februári számából idézünk:

27