Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1991
Postamúzeum - A Telefónia Múzeum története
MŰSZAKI MUZEOLÓGIA Egy társadalom szellemi és pszichikai erőnlétét - hosszabb történeti időszakokra kitekintéssel - legjobban múzeumi kiállításai mutatják be. A jelenkorhoz legközelebb eső történeti időszakot egy generáció felnőtté válásának idejében, 25 esztendőben határozhatjuk meg. A műszaki muzeológiában azonban ez az időtartam rendkívül lerövidült. Az elektronikai forradalom, a molekuláris biológia, a számítógépes adatfeldolgozás a tudományok ismereteinek „felezési idejét" 5-10 esztendőre csökkentették. A modern ipari társadalmakban egymással soha nem tapasztalt kapcsolatba került a tudomány, a technika és a gazdasági élet. A műszaki fejlődés az abszolút technokrácia irányába fordult. A „kilengést" a jóvátehetetlen környezeti károk, az erőteljes társadalmi korlátok fordították vissza, s lassan, de megindították a műszaki fejlődés humanizálását. Ebben a műszaki múzeumok jelentős szerepet tölthetnek be, ha képesek arra, hogy gyűjteményeiket, kutatásaikat, kiállításaikat kettős kötődésben egyszerre terjesz- szék ki a szakma- és társadalomtörténetre. Csak így tudnak fontos szakmai ismeret- anyagot átadni a laikus nagyközönségnek, s így hívhatják fel szakmai köreik figyelmét a társadalmi hatásokra, a humanizálás szakmai feladataira. A magyar műszaki muzeológiát - részben műszaki fejlődésünk elmaradottsága miatt - még nem jellemzi ez a gondolkodás. Munkásságukban a steril szakmatörténet uralkodik, kiállításaikban a találmányok, gyártási eljárások, berendezések, gyártmányok bemutatása mellett legfeljebb a felfedezőkkel, konstruktőrökkel, gyártókkal ismerkedhetünk meg, de a használók, a társadalom alig jelenik meg. Ritka mint a fehér holló a szakmatörténet kudarcainak, korlátáinak, kedvezőtlen társadalmi hatásának bemutatása. A Postamúzeum, amely egyike a legrégibb alapítású műszaki múzeumainak (1896) a posta, távközlés, telekommunikáció történetének tárgyi és írásos emlékeit gyűjti és gondozza. A földbe ásott lármafáktól a földi mozgó rádiótelefon-rendszerekig, az ókori postautaktól a csomagkapcsolt adatátviteli hálózatokig nemcsak időben és térben hosszú az út, de a megőrzés, a múzeumi bemutatás tekintetében is. A hírközlési rendszerek napjainkban robbanásszerű fejlődést futnak be. A múlt olykor néhány hónap után beköszönt, az újdonságból történeti emlék lesz. Hogyan tudja egy múzeum követni ezt a gyors változást? Csakis az egyre jobban specializálódó és számban is növekvő szakmai körök legteljesebb támogatásával. Csakis a fejlesztő mérnökök, gyártók, üzemeltetők képesek kiválasztani a megőrzésre érdemes emlékeket a szabadalmaktól a berendezésekig. Őket azonban motiválni kell, megnyerni, s ezt legjobban elődeik emlékezetének ápolásával érhetjük el. A gyűjteményi anyagok tekintetében azonban a muzeológusoknak is nagyobb körültekintéssel kell dolgozniuk. Meg kell állapítani a bekerülő tárgyak minőségi szintjét, az azonos tárgyak darabszámát, a nagyberendezések archiválásának új módjait (filmek, részegységek, in situ megőrzés stb.), és minden esetben teljessé kell tenni a tárgyakhoz tartozó dokumentumok begyűjtését a műszaki rajzoktól, a gyártmányismertetőkön át a használati, üzemviteli utasításokig. Nekik kell figyelemmel kísérniük a szakma megjelenését a társadalmi, gazdasági, kultúrális életben és összegyűjteni a vonatkozó tárgyi és írásos emlékeket. Erről a műhelymunkáról mind a szakmának, mind a nagyközönségnek a kiállítások adnak számot. A Távközlési Világnapon, május 19-én megnyílt Telefónia Múzeum kiállítása már megkísérelte az egyszerre szakma és társadalom központú műszaki mu- zeológia bemutatását. A múzeum a Budai Várban, az Úri utca 49. szám alatt található. 1928-ban, az akkor belügyminisztériumi épületben helyezték üzembe az első automata központok között 40
