Postamúzeumi évkönyv, 1989

Tanulmányok - dr. Mészáros Vince: A távirdától a katedráig

megnövekednék. Kutatásai során kidolgozta a forgó mozgást végző, súlypontját változtató repülő test röppályájának egyenletét, és megszerkesztette az első forgórakéta tervét. Számításával és rakéta elmélete kidolgozásával Martin Lajos a rakéta technika egyik első úttörőjévé vált.

Kéziratos hagyatéka sajnos a román állami levéltár birokába került, s magyar kutató számára hozzáférhetetlen. Nem tudjuk, hogy a rakéta elvre vonatkozó számításait, leírásait tartalmazza-e? Lényegét csupán a „genie-comitée”-nek a császár katonai irodájához intézett előterjesztéséből ismerjük. Eszerint: „a rakéta hajtóerejének a működési módja akképpen változik meg, hogy az elégő hajtótöltetből fejlődő gázokat a rakétahüvely pereme fölött elhelyezett hajlított felületek rendszerére vezetik, s ezáltal a turbina elvet alkalmazzák. A rakétahüvely s vele az egész lövedék folyamatosan forogni fog, vagyis a rakéta mozgatására a turbina és a propeller egyesített hatását használnák fel, ily módon rúdra nem lenne szükség, és a rakéta repülését a szél kevésbé befolyásolná...”

Végül is Martin javaslatát — annak elismerése mellett, hogy számításaival olyan problémát tárt fel, amelyet a matematika módszereivel korábban még nem vizsgáltak, — elutasították.

Néhány évvel később az osztrák hadsereg főparancsnoksága a kortárs angol William Hale rakéta találmányát vásárolta meg. A Hale-féle rakétákat még az első világháborúban is használták.5 Martin tehetségét azonban mégis hasznosítani akarták.

„Éppen akkor történt - írja, — hogy kormányunk, meglehet Giffard párisi kísérletei által ösztönözve, a bécsi Genie-Comitéet megbízta: tegyen tanulmányokat a léggömb kor- mányozhatóvá tétele iránt. A Genie-Comitée intéző emberei a megbírálás végett hozzájuk került memoirem-om szerint ítélve kutatói tehetségre következtetvén, alkalmasnak véltek engem a léggömbi kísérleteket megtenni.

A megtisztelő, kitüntető meghívást azonban elvi okokból nem fogadtam el, kijelentvén, hogy miután a léggömb nagy felületénél fogva meggyőződésem szerint mindig a szél prédája marad, nagyon lekötelezve fogom érezni magam, ha engem egy hálátlan feladat alól felmentenek. Többszöri ide-oda írás után, mely alkalommal az eszme tarthatatlanságát nem csak elvi szempontból, de rövid számításban is kimutattam,a dolog abba maradt. Ez hozott közelebbi érintkezésbe a léghajózás eszméjével. A dolog szeget vert a fejembe! Habár meggyőződésem helyes volt, és a Genie-Comitée emberei nézeteimet utóvégre elfogadták, mégsem voltam képes a kérdésre felelni, miféle módon kell, vagy lehet tehát a léghajózást realizálni. Belső sejtelmem a madárra utalt, de ez eleinte csak sejtelem volt, a megoldás mikéntjéről még fogalmam sem sóit. Nem nyugodtam!”6

Életének e probléma felvetését követő fél évszázadán át egyéb feladatai mellett mind/ végig foglalkoztatta a levegőnél nehezebb fajsúlyú test repülése megoldásának gondolata. Gyakorlatilag is értékelhető eredményt azonban csak évtizedek múlva ért el.

Időközben rakétaterve elutasításának indokolásául azt közölték, hogy a pirotechnikusok nem tudnak az általa tervezett rakéta működtetéséhez szükséges hajtótöltetet készíteni.

Felhívták azonban figyelmét a „propeller-elvnek” a hajózásban való alkalmazása lehetőségére.7 Martin 1857-ben egy esztendei szabadságot kapott a kérdés tanulmányozására. Triesztbe ment és ott a hajózást tanulmányozta, majd a gőzhajó lapátkerekének pótlására hajócsavart szerkesztett. A trieszti osztrák Lloyd hajóstársaság által rendelkezésére bocsájtott hajót csavarmeghajtásúra építette át, és bebizonyította, hogy azzal gazda64