Philatelia, 1924 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1924-02-01 / 2. szám
2. szám PHILATELIA 13. oldal Jegyzetek két érdekes cikkünkhöz Dr. Weinert Győző ur és dr. Szalai Béla ur jelen jubiláris számunkban található fölötte érdekes cikkeihez kívánok egy és más jegyzetet fűzni, melyek nemcsak a „Philatelia“ nézeteit tükrözik vissza és tárgyi igazságokat szegeznek le, de bizonyára kifejezem ezekkel lapunk nagy számu'ol- vasóinak ezen problémákkal szemben elfoglalt álláspontjait is. * Igaza van a „Donaupost“ kitűnő szerkesztőjének, mikor megállapítja, hogy a háború előtti időkben semmi érdeklődés nem nyilvánult meg a külföld részéről magyar bélyegeink iránt s egy hosszú, kitartó harcot kellett végigküzdeni, mig a külföld közönyét megtörni sikerült. Nagyon szívesen állapítom meg én is, hogy ezen felvilágosító és megkedveltető akciónak néhányadmagával épen Weinert dr. ur volt leglelkesebb és legjobb tollú ke- resztülvivője. lenn az országban pedig szép számmal voltunk, kik kedvet teremtettünk a magyar bélyegek gyűjtéséhez. Ezek azonban még abban az időben történtek, mikor a szaksajtó szava a bélyegkereskedelemre is kihatott, mikor morális, ethikai és gyűjtési szempontok még eldönthették egy bélyeg reális vagy irreális voltát. Azóta fordult egyet a világ. Amiljő változást azonban Weinert dr. urnem veszi észre és ha stagnációt lát a magyar bélyegek terén azt annak tudja be, hogy spekulációs izü bélyegeink jelentek meg — mint a szovjet, tanács, buzakalász, Horthy-sor — vagy hogy a külföldi szaksajtóban nem jelenik meg elég Írás a bélyegeink iránti érdeklődés fenntartására. Tévesnek tartom álláspontját, mert tényleges helyzet ma az, hogy az a bélyeg kelendős, hogy úgy mondjam népszerű, amelyet a kereskedők sok ezer főnyi hadserege árusításra érdemésnek tart. A bélyegkereskedelem pedig mai fejlettsége mellett mindent elhelyez, amit elhelyezni lehetséges. Természetes, hogy amennyire mód adódik — üzleti érdekből is — igyekszik ez a modern kereskedelem a gyűjtőknek tetsző és reális anyagot piacra dobni, ha azonban a szükség úgy kívánja, különösen helyenkint és időnkint, értéktelen lim-lomot is milliószámra sóz a naiv bélyeggyűjtők nyakába. Számtalan abszolút korrekt, ezen tömeg áramlattól távol álló kereskedő tehetetlenül nézheti csupán a szakma ezen „elmodernesedését“. Nem tehetnek semmit, hisz például a Középeurópá- ban legelterjedtebb katalógus a „Michel“ is közönséges svindli bélyegeket magas értékjelzéssel tüntet fel: „a forradalmi kormány“ kiadása, „már nem kerülhetett forgalomba“ az „ideiglenes kormány“ kiadása stb. jelzésekkel, melyekkel a naiv gyűjtők érdeklődését még csak fokozzák. Ily körülmények között a változatos magyar bélyegeket gyűjtői és kereskedői értelemben egyaránt kitünőek- nek mondhatjuk. Némi múló ellenszenvet, a gyűjtők részéről talán az válthat ki bélyegeinkkel szemben, hogy a magyar korona szörnyű leromlása következtében a forgalomban levő bélyegek aranyértéke egyre étik és igy akik kevéssel ezelőtt sokszoros árakat fizettek, tartózkodóbbakká lesznek a későbbi vételeknél. Tény és való, hogy az említett spekulációs izü magyar sorozatok forgalomba hozatala, illetve kereskedelmileg történő értékesítése a legszerencsétlenebbül történt s normális körülmények között hosszú időre ellehett volna ezeket raktározni, a korona esés miatt azonban oly alacsonyra szállt le áruk, hogy például az aposztrofált békesort (buzakalászost) mai árán alig lehet kapni; ezek már legközelebb jóval magasabb árral jegyeztetnek a nagy- kereskedők listáin. Nemcsak relativ, de valórizációs alapon is áremelkedés állott be a legtöbb magyar bélyegeknél. A sorozattá kifejlődött Madonnás sor, a Parlamentes bélyegek, portós provizóriumok, az államnyomda raktárából mind nagyobb változatosságban kiszivárgő ma még igen olcsó árral jegyzett régi bélyegeink, nemcsak a kellő érdeklődést biztosítják bélyegeink iránt, de például ép a legutóbbi hetekben a magyar bélyegek szorították le a német tömegárut is. Én tehát nem látom és nem is ismerhetem el a magyar bélyegek népszerűtlenségét és amióta filatélista vagyok, sem a múltban, sem a jelenben nem tapasztaltam azt sem, hogy „bőven volna kőnyomatos a piacon.“ Látom ellenben, hogy a magyar kőnyomatosokat frankos és
