Philatelia, 1924 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1924-10-01 / 10. szám

11"12. szám PHILATELIA 5. oldal KÜLÖNLEGESSÉGEK Ezen rovatban szín és fogazat speciálitásó- kat, nyomási és papír eltéréseket, hiányos felül­nyomásokat stb. tárgyalunk. — Bulgár specialitások. A bulgár cári udvar egy nyugalma­zott magasállásu személyisége fel­oszlatni szándékszik gyűjteményét s ritkaságainak jegyzékét egy kö­zös ismerős bankigazgató utján nekünk is megküldötte. Ebből a jegyzékből vesszük a következő eddig ismeretlen specialitásokat: Az 1909-ben megjelent 5-ös átnyomásu provizóriumon (Mich. Nr. 77) az 5 kétszer van felül­nyomva, még pedig rendesen és fordítva egymásra állitottan, piros szinben. >,. < , Ugyanezen tipusu felülnyomá- sos sorban (Mich. Nr. 65) a 15 stotinkáson megjelent 10-es át- nyomás helyett a szóban forgó specialitáson 100-as átnyomás látható. Az lS89-es kiadású sor 15 sto- tinkás bélyege, mely 1909 év­számmal és 10-es értékszámmal (Michel Nr. 72) van átnyomva ezen a bélyegen fordított évszám és egymásra állított egyenes és fordított értékszám felülnyomással látható. Itt említjük meg, hogy sok más ritkaság is szerepel az eladásra szánt kollekcióban, többek között az 1859-es 81 parales román- moldvsi bélyeg is, amely egy­maga egy vagyont ér. Érdeklő­dőknek közelebbi felvilágosítással is szolgálhatunk. — A jugoszláv bélyegek papirosbehajtásból eredő kü­lönlegességei. Bizonyára igen sok filatélista észlelte már, hogy az 1921-es kiadású — Amerikában készült — jugoszláv bélyegek számos példánya kisebb nagyobb mértékben egymásrahajlottpapiron nyomatott, miáltal a kisimítás után a bélyegrajzában egy fehér üres sáv tűnik elő. Bélyegek nyomá­sánál — különösen a nehezebb papiron készülő réznyomatu bélye­geknél — gyakran fordul elő, hogy nyomás közben behajlik egy-egy iv, de nem ritkán már a papírkészítésnél áll'élő ez a be­hajlás, amely utóbbi esetben az egymásrahajló részek a bélyeg- papir többi részénél vékonyabbak. Ezeket azonban a többszöri revízió alkalmával a bélyegkészitő nyom­dai müintézetel? rendszerint kise­lejtezik. Az American Banc Note Company azonban amely az 1921-es jugoszláv bélyegeket is készítette az ilyen „jelentéktelen“ kis hibá­kat nem szokta figyelembe venni (az amerikai bélyegeknél is gyak­ran jön elő ez a fölötte érdekes és értékes speciálitás), hanem amikor a próbák után az első tökéletes tisztaságú réznyomatu ivek kiszaladnak a gépből, az automatikus gépszörnyetegekkel egy szuszra ledarálják egy-egy ország bélyegrendelését. Amint egyik zombori előfizető- gyüjtőtársunk — kinek szép ily összeállítása van — Írja nekünk, a belgrádi főpostaértékcikk raktár ezen bélyegeket ugyancsak revízió nélkül küldötte szét a postáknak s hogy a gyűjtők mégis csak másod sőt harmad kézből juthat­tak ezekhez, annak magyarázata azon körülményből adódik, hogy kevéssel azután, kogy ezen speci­alitásokat a gyűjtők felfedezték s a postáknál érdeklődni és keresni kezdték, a figyelmet látva: a posta­tisztek az ily példányokat, melyek rendszerint 8—10 összefüggő bélyegen húzódnak át, nominál áron maguk vásárolták meg és természetesen busás haszonnal adták tovább. Itt említjük meg, hogy ugyan­csak elnézésből, hibás perforációju

Next

/
Thumbnails
Contents