Philatelia, 1918 (5. évfolyam, 43-48. szám)

1918-07-15 / 46-47. szám

7-8. (46-7.) szám PHILATELIA 103. oldal Salnos a repülő levelekről készült kliséink nem készültek el idejében, úgy hogy közlésüket következő számunkra kellett hagynunk. Az első nap postaforgalma. A föpostán az ajánlott levelek feladási termében mindjárt az ajtó mellett egy szűk kis rekeszt rögtönöztek, felette ezzel a fel­írással: Repülőposta. A nyomtatott betűk alá tintával ez van irva: „Küldeményeket sem visszavonni, sem visszatartani nem lehet.“ Julius 3-án délután öt órától egész estig szakadatlanul folyt a munka a Koronaherceg-utcai főposta ajánlottlevél-felvételi osz­tályán. Néhány magánember, de főleg gyűjtők és bélyegkereskedők meg spekulánsok, akik súlyt helyeztek arra, hogy az első repülő­postajárattal küldjék üzenetüket Bécsbe, valósággal ostrom alá vették a rekeszt. Ajánlott leveleket azonban csak másnap lehetett feladni, mert ezekről vevényt kell adni és 3-án el akarták kerülni a tolongást. Julius 4-én reggel fél nyolckor nyittoták ki a postahivatalt és azok a levelek, melyeket egynegyed kilenc- őráig feladtak, még bejutottak az első zárlatba. Összesen 520 levélpostai küldeményt továbbítottak, ezek közt 365 levél, 89 levelezőlap, 63 ajánlott levél és 3 ajánlott levelezőlap volt. A repülődijak összege 840 koronát tett. A küldemények közül néhány a hadseregfőparancsnokság és az osztrák kormány egyes tagjainak cimére ment, valamint az osztrák postamuzeúmnak. Volt köztük Krakóba, Lembergbe címzett levél is. Az első bécsi posta mely julius 4-én reggel érkezett Buda­pestre, összesen 263 levelet hozott magával, közülük 28 vidéki városokba szólt. A levelek kézbesítését csak megkésve lehetett megkezdeni, mert az osztrák posta nem küldött előírásos átadó jegyzéket. Ezt utólag itt Budapesten kellett megcsinálni. A bécsi posta reggel 4 óra 50 perckor indult el Aszpernből. Az út 1 óra 55 percig tartott és semmisem zavarta a repülést. Délután 4 óra 25 perckor indult el másodszor a repülőposta Bécsbe 627 ajánlott, 455 közönséges, összesen 1052 levéllel és levelezőlappal. Táviratokat a repülőpósta nem vitt magával. A postazsák súlya 19 kiló és 200 gramm volt. Sajnos, aprólékékosabb, de annál kellemetlenebb zavarok nélkül eleinte az új intézmény sem lehetett el, amiket pedig kellő előre­látással elkerülhettek volna. Erre vonatkozólag igy ir egy az első nap feladásának küzdelmében résztvett előfizetőnk: Maga az a tény, hogy mindössze 520 levelét magával &i első repülőgép, eléggé megvilágítja a feladás ügyetlen szervezését a pósta részéről. Egy kis várakozás, vagy tolakodás elszenvedése nem akadályozott volna meg leveleim feladásában, de egész napig várakozni nem volt módomban. Valami csodá­latos, hogy a mi postánk mily leleményes akkor, ha egy uj dolog bevezeté­séről van szó és egészen bizonyos, hogy eltalálja a legügyetlenebb és leg-

Next

/
Thumbnails
Contents