Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
A magyar társadalom előkelőségeinek jelenlétében nyitották meg a Pátria klubot Az uj klnb első hódolata Petőfi szellemének szólt — Herczeg Ferenc és Milotay István beszédei a klnb feladatáról (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Nemzeti Újság nemrégiben számot adott arról, hogy a keresztény mágyar írók és újságírók régi vágya, a keresztény magyar ujságiróotthon megalakulása, végre hosszú vajúdás után valósággá lett: megalakult a Pátria Klub, amely a Baross-utcai tVenckheim-palotában kapott rendeltetésének megfelelő, hivatásához méltó, előkelő szép helyiséget. A klubot tegnap délután öt órakor nyitották meg a magyar iröi, művészi, politikái és gazdasági élet legelőkelőbbjeinek jelenlétében. A gyönyörűen berendezett, művészi becsű termeket zsúfolásig megtöltötte az előkelő közönség, amely örömtől ragyogó arccal s meghatottsággal vette tudomásul a keresztény gondolat- bevonulását a, magyar.kultúra Uj díszes otthonába. Az ünnepséget a njagyar hírlapírók- és művészek Petőfi ünneplésével- kötötték össze. A kormányzó és. a kormány képviseletében megjelent fíakovszky Iván belügyminiszter és a főváros polgármesterének üdvözlése utón Milotay István elnök n következő magásszámya- lásu beszéddel nyitotta meg az ünnepet: — Az a tény —t mondotta —,. hogy Önök a mi . ünnepségünkön ilyen ragyogószámmal jelentek meg, demodstrálja azt, hogy ez az ünnep nem a mi zártkörű ünnepünk, hanem magasabb társadalmi és nemzeti érdekekbe kapcsolódik. Mi nein választhatjuk el magunkat g magyar társadalomtól, miként a szív nein választhatja el magát az egész Organizmustól. A‘keresztény újságírók ez uj hajlékában érintkezésbe akarunk jutni a- keresztény magyar társadalomnak vezető tényezőivel, ideértve a politikusokat, a köz-, gazdaságiiét) kereskedelmi élet, a pénzügyi ,és ipari világ képviselőit*- a katonákat és 3 tudósokat Ez a klub nem egy pártnak a klubja lesz, hanem egy irányzaté, itt pártárnyalati különbség nélkül találkoznak azok, akiket egy közös gondolat vezérel. Kornéljuk,- hogy énnek az együttélésnek az:eredménye szolgálni fogja a ml nagy közös célunkat, a keresztény. nemzeti, Magyarország megteremtését. Ezen fejül egy mindent egybefogó, bekoronázó gondolat lebeg előttünk és ez az egységes,, régi Nagy-Magyar- orszdg gondolata. Ezt akarjuk és ezért első összejövetelünk alkalmával zászlónkat annak a legnagyobb magyar szellemnek képe előtt hajtjuk meg, aki ezeket a gondolatokat önmagába testesítette, aki csodálatos és halhatatlan megszemélyesítője vój't a magyar nemzeti gondolatnak s akinek példája, élete és halála a mai Viszonyok. között • elevenebben szói hozzánk, mint valaha. Meghajtva zászlónkat o nagy géniusz, Petőfi Sándor előtt, még egyszer köszöntőm önöket és a Pátria Klubot megnyitottalak nyilvánitóm. , . Á lelkes tapssal fogadott megnyitóbeszéd után Nagy Izabella, az Operaház tagja énekelte .el Nosed a Károly, a Nemzeti Zenede tanárának zongora- kisérete, mellett Petőfi, néhány dalát A népszerű, mü vésznő pompás énekével valósággal tűzbe hozta a kö.zönséget. Utána Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház művésze igazi magyar felfogással több Petőfi-köíte- ményt szavalt, majd Hubay' Jenő csodás művészetével .hegedülte - el, Schubert. Ave Mariá-ját, amely után egy gyönyörű csárdajelenet következett A nagy hegedűművészt Karácsonyi István, az Operaház karmestere kísérte zongorán. A hangverseny után Fferczcg Ferenc, a klub tiszteletbeli elnöke lépett az előadói emelvényre. — Őszintén sajnálom •— mondotta —-, hogy az élvezetes művészi produkciók sorozatát meg kell szakítanom csak azért, hogy egy igen szürke tényt konstatáljak, azt, hogy « Pátria falgin belül nincs politika. Van azonban a politikának magasabbrendü válfaja, amely nemcsak hogy nem tilos, de ez előtt kitárjuk ablakainkat, mert kell a politikai életben oly tisztult levegőben levő magaslatoknak lenniök, ahová nem hatol fel a pártharcok lármája, aha) ösz- szétalálkozik minden magyar ember és testvérnek nevezhetik egymást. Ilyen tisztult magaslatra akarjuk felépíteni a mi hajlék,un/eat, a Pátriát. — A müveit nemzetek különös előjogokat adnak a sa jtónak azért, mert tudják, hogy a knltura teriesz- tésének a sajtó a leghatalmasabb eszköze. Az iró- tollal aoznban egyformán lehet szolgálni kultúrát és kulturálatianságot. A mi toliunk az emberiség közös nagy ügyét a nemzeten keresztül fogja szolgálni. Ba a magyar faj a tanácstermekben is úgy álland meg helyét, mint a csatatereken, mi volnánk g világ első nemzete. Sajnos azonban; örökös nagy hibánk volt a pártoskodás. Nagyon természetes, hogy a ml sajtónk, mint a világ minden müveit és hazafias sajtója, a szabad kritika alapján áll. Meg akarjuk őrizni ezt a kritikát, de egyúttal meg fogjuk védeni a magyar közérdekek szentélyét. Mély hódolattál üdvözlöm vendégeinket. A lelkes, éljenezéssel fogadott beszéd után Major Gizi, a Nemzeti Színház művésznője elbájoló közvetlenséggel Petőli-verseket szavalt, végül ■ Eckhardt Tibor mondott köszönetét a vendégeknek megjelenésükért és kérte, hogy a klubot tartsák meg jóindulatukban és szeretetükben. Ezzel az ünnepség véget ért. Utána társasvacsora következettA Pátria Klub helyiségeit a mai nap folyamán teljesen rendbehozták és holnaptól kezdve átadják közönségének.. ,