Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
PESTI NAPLŐ 1922 március 12. »Ugyminiszterei k a német Jóvátételt lesz a végösszeg! gazdálkodását is előbbreviszik. ‘Ki első pillantásra azonban nem fedezhető fel, hogy miképpen lássa el magát Németország pénzkölcsön- nel, ha előzőleg nem könnyűének adósságain. Ez a könnyítés azonban csak akkor lehetséges, ha a szövetségesközi adósságok elengedésével kárpótolják érte a szövetségeseket. Tehát Amerikának le kellene mondania követeléséről. Úgy látszik, hogy Sir Robert Horne új rendszert dolgozott ki, vagy legalább is,.uj formulát, melyet Lloyd George már kifejtett Lotícheur előtt s amely abban áll, hogy a német adósságokat két részre osztják. Az első rész megegyeznék a szövetséges hadiadósságok összegével, tehát 05 milliárd aranymárkát tenne ki és elhagyható volna. A maradékot, körül- i belül 70 milliárd aranymárkát kölcsön formá- a jában lehetőleg rövid idő alatt lefizetné. Felteszik, hogy 10—15 év- elegendő határidő volna, ha a kölcsönöket megfelelően biztosítanák. negyvenéves jubileum alkalmából. Az igazgatóság nevében Heinrich Ferenc, az ügyvezetés részéről Fehér Miksa igazgató, a tisztviselők nevében pedig Huszár Ernő aligazgató tolmácsolta a hálának és elismerésnek szavait. Majd Weiss Manfréd jelentette be, hogy az intézet igazgatósága a mai jubileum emlékére kétmillió koronás alapítványt tesz a tisztviselők javára. Végül az ünnepelt Weiss Fülöp szólalt fel és meghatottan köszönte meg munkatársainak a szeretetnek azt a spontán megnyilatkozását, melyben őt ma is részesítették. í i t 1 í \ uir t, k rri )• k a 58 i11 is ,k í5i, ri ia Lujo Brentano Budapesten. A Cobden Szövetség meghívására Lujo Brentano, a német Freihandel- hund elnöke Budapestre érkezik és e hónap 19-én délelőtt tizenegy órakor a Tudományos Akadémia dísztermében „Védővám és szabaclkereskedelem a béke- szerződések után“ címen előadást fog tartani. Kedvezmények a burgonyatermelőknek. Szárazságra hajló kiimánk alatt a burgonya- termelés eredményeire az öntözésnek kiváló fontossága van. Illetékes helyen elhatározták, hogy azoknak a gazdaságoknak, amelyek Ön- tözőkószülékeket kívánnak felállítani, biztosítani fogják a szabad rendelkezés jogát a burgonyatermelés ama többlete felett, amely kimu- tathatótag az öntözésnek eredménye. Ezt a szabad rendelkezés alá bocsátott mennyiséget az illetők minden illetéktől mentesen külföldre is kiszállíthatják. A gabonaueműek és terménycikkek állandóan drágulnak. A korona zürichi esése folytán, továbbá a csekély kínálatra a gabonatőzsde szombaton is nyitástól zárlatig igen szilárd volt. A budapesti és vidéki malmok az összes felajánlott tételeket megvásárolták állandóan emelkedő árak mellett. így a tűzsdeidő első részében 2750 K volt a búza ára budapesti paritásban, mig később 2750 K-val köttetett állomáson és zárlat titán 2770 K-val Is adtak el néhány vagon búzát tiszavidéki állomásról. A rozsüzlet ezzel szemben teljesen lényegtelen volt, miután az érdeklődés megcsappant a kétszeres iránt. Névleges ára 1925—35 K volt budapesti paritásban. A terménycikkek piacán hasonlóképpen szilárd volt az irányzat. A zab ára állomáson változatlanul 1900 K volt, mig budapesti paritásban 1950 K-val adtak el több tételt. A takarmányárpa 1900—1975 K között variált, mig elsőrendű sörárpáért 2100 koronát fizettek budapesti paritásban több vagonért. A morzsolt tengeri ára is emelkedett, különösen a prompt szállításra eladott tételeknél, amelynek ára 2275 K volt. Áprilisi szállításra 50 K fölárat fizettek mázsánként. A köles változatlanul 1900—1920 K. A tőzsdetanács a kenyérmagvak árát a hivatalos árjegyzésben a következőképpen emelte fel: Tiszavidéki búza 2725—2760 K. Pestmegyei búza 2725—2750 K. Dunántúli búza 2725 —2750 K. Rozs 1920—1940 K. Takarmányárpa 1950— 2025 IC. Sörárpa 2050-2150 K. Köles 1950-2050 K. Zab 1900—1950 K. Tengeri 2250—2275 K. Repce 3-100-3500 K. Korpa 1475—1500 K 100 kg.-ként. Budapesten. A régi kétkoronások és egykoronások kicserélése. A régi, feiűlbélyegeaetlen kétkoronás bankjegyeket és a kqmmün alatt készült kétkoronás bankjegyutánzatokat március 14-től április 13-áig már csak a Jegyintézetnél és az állampénztáraknál fogadják el teljes értékükben kicserélésre. Ugyanezen idő alatt kerülnek kicserélésre a régi, felülbélyegezetlen egykoronás bankjegyek és kommunista bankjegyutánzatok is. Külföldről nem szabad behozni ilyen felülbélyegezetlen egykoronásokat. A zürichi jegyzés. Devizazárlat március 11-én: Budapest 0.65 (—0.01), lebélyegzett osztrák bankjegy 0.07 Bécs 0.07 (—.—), Prága 8.75 (+0.48), Berlin 2.01 (—OÍ.06), Newyork 515.50 (—.50), London 22.48 (—.0.03), Paris 46.00 (—0.37), Mitano 26.021$ (—.—). .Varsó —s , i • A Bárót! Szeszflnomltö rt. közli, hogy 1920/21-re e hónap 20-tól 28 korona osztalékot fizet a Magyar- Olasz Banknál. Ingyen kendermagot fognak kiosztani. A föld- mivelésiigyi miniszter utasította a Kender- és Lentermelési Szakintézetet, valamint a járási gazdasági felügyelőségeket, hogy propaganda-előadások tartásával igyekezzenek a gazdakozünséget a kender és len termelésére rábírni. Hogy a propaganda eredményesebb legyen, elhatározták, hogy egyes kender- termelő vidékeken községenként egy-két kisgazdának 'Ia—% katasztrális hold bevetésére szükséges kendermagot fognak ingyen kiosztani. A berlini devizaárak. Március 11. (Középérték.) Amsterdam 9630, Antwerpen 2150, Olasz 1300, London 1115, Newyork 256.25, Paris 2300, Svájc 4985, Bécs 340, Prága 440, Budapest 32.15. A vetőmagpiae árai. Az árutőzsde vetdmag- piaeán szilárd irányzat mellett élénk forgalom volt. Az árak emelkedő irányzatot mutatnak. Lóheremag (nyers) 110—120 K, (vörös ólomzárolt) 240—250 K, (fehér ólomzárolt) 300—395 K. Lucernamag (nyers) 100—110 K, (vörös ólomzárolt) 150—160, K, (fehér ólom- zárolt) . 160—180 K. Takarmányrépaanag 40—52 K. Nynlszapuka 170—220 K. Fehér heretmag 150—180 K. Baltacím 40—50 K. Lenmag 42—44 K. Napraforgctmag 20—23 K. Tökmag 40—42 K kg.-ként állomáson. Fél®ffMmge, Lukács és ’Pásztor prima angel zefirből 2 gallérral Budapest, ÍV.. Egyetem-utca 11. Gróf Károlyi-palotával szemben BRU.MÁI3 SOKAT Székely Emil ségeket minden» kinél drágá-öbcM. Király- vesz utca Taráz-tempi. szemben Pecíekt nénset-ffiagy&r gép* is |forsirónfft keres előkelő részvénytársaság. Ajánlatok ,Váczi-utca 78C82“ szám alatt Schwarz József hir- detőirodájába, Andrássy-nt 7. FiSPlKÜtÉS! Mindenki behozhatatlan kárt okoz magának, ha brilliánst, aranyat, — - ezüstöt, platinát, gyöngyöt, ékszert elad és nem fordul Fischer Testvérek céghez, Baross-utca 75 Caruso, Bohnen, Melba, Kwariin, Mtsdia, ÉSiTian, Kubelik stb. művészlemez legnagyobb • (Mp jeigS BM3 1$ tg ißt #2 hangszergyár vá 1 asztékban & a HL fnr ffai SS £> 2% ^3 Kákóczi-ut 60 az eredeti „iro a n g y a 1“ Védjegyű „Grammophon“ BÚTOR modern és antifc VI., Lázár-utca 3« fäfCiSISe intelligens izraelita önálló fűszer S&jyj3 2 eS>& <s;®Is»3®és gyarmatáru kereskedő ajánlkozik részvénytársaság- t hoz vagy nagyobb vállalathoz iá!3“Le;2».»» Szives megkeresést: „Feltétlen meg- <tSB Be!® bízható“ jeligére e lap kiadóhivatalában Kötött, Hornit m mérték után, divat szerint. Trikók, jutányosabban készülnek. Kföt&c&ts, u- és se sport ruháit VI. SzRvlysmra» , harisnyák a leg- -utca 1<&. Parimra «ZALA if If és minden alkalomra ffisSESí®® raSP“® tffi c? isii St Tel.: J6zsefl2ß-99 Postai szállítás! nyelvet és felvágottat az egyedüli megbízható Kóser Szaiámi- és Füsfölthus- árugyár Rt. szállít Budapest, Dob-utca 11 uj és használtak legolcsóbban i.Ul(ACS-nát, Dembinszky-u. 34. Tel. József 44-40. — Veszek bútorokat, szőnyegeket BÚTOR f^üityii2IÍM2Ó Jt-iff, korf-fg! I brilliánst, ezüstöt legmagasabb árban vesz: Cí tZr, MéF. jrq> i&*• fajt áP., HJIIífaSrosS 112 tervig BniííUíns, av*amy£r>t minden J «mmaj 3 nn I H hirdetett árnál sokkal többet fizet: Lvlulíiul LóU Dob-uica*;! mm PESTI NAPLÓ könyvkereskedése j Budapest, Vil., Erzsébet-körut 18. szám| m ei Csathó Kálmán szórakoztató magyar levegőjű regényei. Mikor a fiatalok öregek voltak — — — — 99.— K Pókháló — — — — — — — — — — — 99.— K Blanche avagy a szegény rokon — — — — 55.— K. Juliska némi — — — — — — — — — — 66.— K Ibolyka. — — — — — — — — — — — 55.— K A varjú a toronyórán — — — — — — — 99.— K Most kél a nap — — — — — — — — — 99.— K Jé, osak pipálj Ladányi — — — — — — — 66.-— K Menyasszonyi kelengyéd zef ir-ujdonságok STÍŰÍtely Jf@Hͧ-nél, Budapest, IV.. Kammermayer Kúroly-utca 2. sz. (Szervita-tér sarlóin.) Telefon 45-75 t